Itt már régen voltam :-).

Lehet saját? Nem a túlfejlett egoizmusom miatt, meg hogy hasonlítgatni szeretném magamat a nagyokhoz; csak érdekelne a véleményetek.
Persze nem is vers (azt ritkán írok, akkor is angolul), hanem egy kis karcolat, de azért hátha szerzek valakinek két jó percet.

TEA

Pontos voltam, pontos voltál. Bementünk, lesegítettem a kabátodat,
bekucorodtunk a meleg, kényelmes szobácskába.

Mosolyogtál, a szemed is mosolygott; örültem
neki, jólesett viszonozni. Leültél, abba a furcsa pozícióba, amibe szoktál, most is mosolyogtam
rajta, mint ahogy mindig. Még a nyelved hegyét is kidugtad, ahogy gondolkodtál, hogy mit
válasszál. Olyan volt az egész, mint sokszor, korábban.

Egyben persze nagyon más is. Nem fogtad most a kezem, de ugyanazzal a kíváncsi
pillantással lestél át a teád fölött: “Kezded? Kezdjem?” – kérdezted szavak nélkül.
Kezdtem.

Elvesztünk a szavunkban, a másik szavában, a történetekben, a kicsi és nagy dolgokban;
volt amin tiszta szívből nevettünk, volt, ami fájt még, de nem néztünk órát, mint néhány
keserű, fáradt, elsietett alkalommal. Emlékszem, mikor először beszélgettünk, akkor se tudtuk
abbahagyni. Nem tudtam még akkor, hogy egyszer Kedves leszel, és tudom most, hogy nem
leszel már újra Kedves; de éreztem, hogy mindig kedves maradsz, és azt is, hogy én is az
maradok. Játszótársam voltál megint, a bizalmasom, a barátom. Jóleső, meleg érzés volt, mint
mindig.

Elfogyott a tea, a szavak is elfogytak, egy kivételével.
“Köszönöm” – mondtad, olyan furcsán csillogó szemmel.
“Én is...én is köszönöm” – mondtam, és éreztem, hogy nekem is furcsán csillog a szemem.

---Marosi Gergely---