Háháhááá, én vagyok az első hozzászólóóóó :))))
Na, sztregova, láttuk a filemt, most már beszélhetünk róla :)))
"Tudod Lóriennek amúgy is sok mindent el kell magyarázni (bár mondjuk ezeket az alapvető rövidítéseket már ő is megjegyezte)" De gonosz vaaaagy! :))
A csoki tuti volt. Tényleg, hogy mennyi édességet ettünk mi! :)))
Na, akkor elmondom, hogy hatott rám a film.
Nos, a valódi nagy filmekhez mérten nem volt egy nagy durranás, de végre, nem egy átlagos amcsi film! :)) A témáját tekintve legalábbis. És a szereplőket is tulképp. Mert mind3 főszereplő is szupi volt.
Az első, amit kiemelnék (ha már Keanu-fórum a címe elsősorban, illetve szóban), hogy végre láttam mosolyogni! És ilyenkor kifejezetten szép arca van. Amúgyis olyan szimpatikus, kellemes jelenség. Főleg köpenyben :))) Szóval rájöttem, hogy tényleg szebb az emberek arca, amikor mosolyognak. Másodrészt, és ezért azonnali halál lesz a jutalmam, de muszáj lesz, kölcsönkenyér visszajár (Károlykára vonatkozólag, emlékszel még az elszólásodra, kedves Rejtő?), annyira sajnáltam szegény Kenukát, amikor a végén taliztak Párizsban, és Diane és Kenuka mentek el együtt, és amikor Diane búcsúzott Jacktől (hmmm, nem asszociálni! :)) ), akkor Keanuka olyan szomorú szemekkel nézett, és akkor tényleg együtt tudott vele érezni az ember!
Na, aztán. Tetszett még nagyon a szemüveges megoldás. Ja, és hogy a dologból Kenuka nem csinált végül felhajtást, pedig lett volna rá oka. Na, most, hogy minden poént lelőttem, röviden, tömören ennyi. :))) (hehehe, de gonosz vagyok >:))))))