Alice, szvsz az a legjobb, ha együtt van az ember a babájával, de leadhatja, ha pihenni akar.
A két nagyobb gyerekem születésekor a baba-mama szoba egyfajta karanténként üzemelt a szegedi klinikán, vagyis amíg megjött a negatív székleteredmény (no szalmonella). Utána jött a 3 óránkénti szoptatás. Ez nekem nagyon nem jött be, mert az én gyerekeim inkább a 4 órás időközöket díjazták. (Nagy súllyal születtek, sokat ettek.) Ha nem volt ébren a gyerekem, akkor brutálisan felébresztették (rá is csaptam egy csecsemős kezére úgy, hogy tuti megérezte...).
Amikor a pici született, akkor babás szobában voltam, de éjszakára be lehetett adni a babákat. Ha akartam kint is maradhatott. Egyedül az esti fürdetésre kellett bevinni. Én bevittem, de megbeszéltem velük, ha felébred, hozzák ki enni. Ki is hozták. Nekem ez nagyon bejött. Meg sem éreztem a tejbelövellést. Ez a babám volt az egyetlen, akit annyi súllyal hoztam haza, mint amivel megszületett, míg a nagyok vesztettek a születési súlyukból. A picit már nem mérlegelték állandóan, így azt sem tudtam, hogy mennyit evett, mivel itthon sem mértem, nem is tudtam soha. Nekem ez is jó volt, de lehet, hogy másnak megnyugtató, hogy látja a mérlegen az eredményt. (Én akkor hagytam abba a gyerekméricskélést, amikor a fiamat rendszeresen kevesebbnek mutatta a márleg szopás után, mint előtte, közben meg heti 40-60 dkg-t hízott úgy, hogy folyton bukott.)
Engem nem zavartak a szobatársak sem, én könnyen alkalmazkodok, és szeretem a társaságot. Mindig 4 ágyas szobában voltam, és mindig volt olyan csaj, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. Nekem nem esett nehezemre segíteni az elsőszülő anyukának sem tisztába tenni a gyerekét, sőt mellre tenni sem, és én szívesen dajkáltam más babaáját, ha az enyém aludt, de a szobatársam nem volt a szobában. De ugye nem vagyunk egyformák...