De hogy solarisosra is visszaültessem a sztorit, ugyancsak felejthetetlen emlék - bár kocsi nélküli -, amikor vagy tíz éve az egyetemi kollégiumban, ahol a kétszobatársam egyike ugyan zenei érdeklődésű volt, de full metálos beállítottságú, a másik viszont nem, csak amolyan mezei disco-hallgató, szóval mindkettejük társaságában egyik este (vagy inkább már éjszaka, elalvás előtt) betettem a walkmanbe a Marsbéli krónikákat, két féltenyérnyi hangszórón szólt, hangtalanul végighallgattuk - ami egy kollégiumi szobában önmagában is ritka jelenség (háromnegyed óra csend, még ha éjszaka is) - és nem akartam hinni a fülemnek: mindkét fiú azt mondta, nagyon érdekes zene volt, tetszett nekik.
Soha nem volt az évek alatt hasonló pillanat, és nekem sem hasonló bensőséges élmény a szobatársaimmal közösen.