Attee: Semmi titok nincs, leginkább csak az időm és pénzem (vagyis a hiánya, mert legalább az egyiknek lennie kéne) szab határt. Ugyanis: a kottaipari részt, mint már írtam, nekem kell nyomdakészre hoznom, biztonsági+anyagi okból. A "biztonsági ok" itt azt jelenti, hogy nem szívesen bízom másra, mert sajnos igen kevés a zenész a nyomdászok között, de ha még akad is, kevés a szájharmonikás, pláne kromatikus. És mivel a kromatikus herfli eléggé kottista műfaj, igen zsúfolásig megtelt a könyv kottával (ráadásul sok helyen tabos kottával), ahol annyi a rontási lehetőség, hogy na. Aztán ha kinyomódik mondjuk 1000 darab, és mind rossz, "fújhatom". Így legalább csak magamra lehetek mérges.
Tehát: ha sikerül túljutnom az államvizsgán, és eljön a nyár, pikpak gépbeírom a cuccot, aztán mehet a nyomás és várhatóan ősszel kapható.

Én úgy vagyok a tabbal, hogy jó lehet az, mondjuk kezdetnek, ha valaki egyáltalán nem tud kottát olvasni, meg teljesen egyedül próbálkozik. Bluesherflinél viszont egyértelmű, hogy a kagylózó jellegű tanulás az igazán célravezető.

Érdeklődés: majd lesz.

Z40: az acéllamellás harmonika örök életű, csak nem szól. Amikor 14 éves koromban az első Hohner Piccolo-m felmondta a szolgálatot, csiszoltam hozzá több napi munkával lamellát, acélból, tehát úgy látszik, ugyanarra a srófra járt a fejem. Tök jó lett, csak baromira nem nem volt hangja. Aztán mondták, hogy az acél nem rezeg, ezért csiszoltam rézből is, az se szólt. Akkor rájöttem, hogy azért ez nem ilyen egyszerű, így felhagytam a dologgal.
Egyébként elképzelhető, hogy lehet olyan vékony acéllemezt gyártani (persze nem kézimunkával), ami jól rezeg, de valószínűleg csúnya éles hangja lenne. Egyébként meg tök mindegy,mert az acél is elfárad.