Mondjon aki amit akar, fizettem volna 10e Ft-ot azért, hogy méltóképpen részesülhessek az élményben (hetente legalább egy nap lett volna deluxe kiadás, szóval sormentes :)). Hogy ne kelljen az utcán ökölre mennem a betolakodókkal. Végül nem történt meg, de ez nem a jelenlévő egyszál rendőrgyerek érdeme. Az a pár „próbálkozó” megérezhette, hogy a várakozás negyedik órájában, a sűrű hóesés közepette, tényleg csak a testemen keresztül állhat a sor elejére. Ezt a vitát ott leboxoltam volna Tysonnal is, aztán jöhet a magasröptű kultúra.

A képek gyönyörűek voltak, a környezet hervasztó. Eddig nem foglalkoztatott különösebben a festészet, de most ráéreztem valamire. Bevallom, kicsit a sznobság vitt oda (no meg a Kedvesem hobbija, ő ugyanis járatosabb a festészetben, különösen az impresszionizmus terén).

Az a kérdés motoszkált bennem mitől lesz nagy egy képzőművész, ha mások is képesek megtévesztően hasonlót festeni. Ott a vásznak előtt világosodtam meg: ezek a géniuszok úgy láttak egy tájat, mint előtte senki más. A többi puszta technika, kis rátermettség és gyakorlat kérdése. A tantusz a vízfelületek tükröződésének csodálata közben zuhant le. Azt hiszem ezt hívják revelációnak.

Beethoven lejegyzett egy művet, de sokan jobban adhatják elő mint ő. Na de azt amit ő hallott, mikor lejegyezte, azt senki nem hallja, nem hallhatja. Más fejében nem keletkezhettek volna azok a hangok. Utólag persze a darabok meghallgatása közben keletkezhetnek élmények amelyek a hallgatóké/előadóké, de azt már a Mester Műve idézi elő. Költészetbe transzponálva: én is ismerem/használhatom József Attila minden leírt szavát, de nem abban az összetételben, amelyben ő megírta költeményeit.

Szívesen vettem volna 1-2 reprodukciót, de a tárlat művészei hiányoztak a kínálatból. Mellbevágó volt a termek bejárata előtt dekkoló gyorsbüfé is: porcukros meggyes pite, kóla és feketekávé előtt haladtak el a tömött sorok. Nem értettem a koncepciót, bántott a látvány.

A teremőrök előtt le a kalappal: birkatürelemmel viselték a „képéhes” hadak rohamát, a türelmetlenséget, ingerültséget. Ők voltak az egyetlen nyugodt emberek az épületben.

Összegezve: nem bántam meg a „szenvedéseket”. Remélem a szervezők is tanultak valamit az egész cirkuszból. Én ugyan nem fogom ezt észrevenni, mert jó ideig távol maradok a Szépművészeti Múzeumtól.

Megnéztem volna milyen „rendezvény” miatt zártak korábban és hagytak dezinformált tömeget a bejárat előtt. Gondolom az apparátus ment művelődni (a kisparasztok, élen pepóval megint zártkörben vadásztak a festményekre? :))