Sok mindent említesz, de nekem nem meggyőző, hogy mindennek köze lenne a Dűnéhez.
Először is: nem olvastam előzménykönyveket, így azok aktualitását nem tudom megítélni (de az a gonosz véleményem, hogy egy örök témának köszönhetik keletkezésüket: úgy hívják pénz)

Ahogy NAR topiktárs is megjegyezte, évekkel az első olajválság előtt íródott a mű. Akkoriban eszükbe se jutott az embereknek, hogy az olajjal probléma lehet, ha valaki akkor olvasta a könyvet, eszébe sem jutott volna a fűszer = olaj párhuzam. Egy író pedig mindig a saját korához próbál szólni elsősorban, nem a következő generáció(k)nak. Ugyanakkor a fremen = arab párhuzam nagyon nyilvánvaló, még szavakban is. Miért lenne ennyire "kódolva" az egyik, és a másik miért ennyire nyilvánvaló?

A vietnami háború előtt volt egy koreai háború, ám igazán éles helyzet a kubai válság volt. De a kétpólusú világrend egyáltalán nem jellemző a Dűnére! Ismét mondom: feudalizmus , ahol van ugyan egy császár aki elvileg az uralkodó, de csak addig császár amíg a "Nagy Házak" elfogadják. Uralmával párhuzamosan más hatalom is van, ami nem térben más, hanem az életnek egy másik aspektusára terjed ki: ez az egyház, saját vezetőkkel, hatalommal, saját célokkal. A felszínen egyensúly van, de belül ezek az erők bizony egymáshoz feszülnek.

A hippimozgalom nem értem hogy kerül ide. Tudatmódosító szerek a valóságtól való meneküléshez, békevágy, tanítók követése. A Dűne ezzel szemben a VII. századi Arábiát idézi: egy közös eszme egy zászló alatt egyesítette az addig egymással hadakozó nomád törzseket, óriási katonai potenciált felszabadítva. Ez rázúdulva a világra szinte megállíthatatlan volt. Úgy is hívták dzsihhad.

A messiásvárást még mindig nem látom. A Macskabölcső az atomháborús fenyegettségről (is) szól valóban, de a bokonon vallás inkább a szaporodó újkeletű vallások paródiája (meg egy kis rasztafári érzés). A világvége hangulatban az emberek előszeretettel fordulnak a különféle misztikus vallások felé (közismert a Római Birodalom bukása táján oly népszerű Mithrász és Ízisz kultusz, ami még Szombathelyre - Savaria - is eljutott)
A 22-es csapdája messiásvárását végképp nem értem, az tényleg a háború értelmetlenségét mutatja, ahonnét a szereplők maguk módján próbálnak kiszabadulni, nem pedig valakitól várják a segítséget.
Egyedül a Godot-ra várva amiben valóban van ilyen várakozás, de az szerintem pont arról szól, hogy senki nem jön el! A Dűnében viszont igencsak eljön.

A posztmodern dolgot végképp nem értem, annak kezdetét a Rózsa neve c. regény megjelenése köré szokták datálni, ami emlékeim szerint 1980. Mi a posztmodern a Dűnében?