"(Ráadásul a kritikus ekkor még egyáltalán nem tudja, hogy gigaugusztus 20-ai tűzijáték fényei csillognak-villognak a film végén hőseink (a hét vezér) boldogságtól megbárgyult tekintetében, miközben ülnek a Lánchíd tetején és nézhetik a magyar népet, melyet végre sikerült megtalálniuk. Mert, ha ezt tudja a kritikus, akkor azon nyomban jógalégzésbe kezd, hogy elkerülje azt, hogy kollégái mély álmukból fölébredve megállapítsák, hogy ez már megint "hajáttépvemenekült". Mert itt nálunk csak nagyot és patetikusat lehet mondani egy történelmi film végén: himnusz, tűzijáték, Lánchíd, szőke gyerek a magasban?) (Ja, bocs, a szőke gyerek a magasban a Himnusz alatt az a Koltai volt a Honfoglalásával és Franco Nero ősmagyar nézésével a semmibe - néztek egy nagyot. Nagyot nézni - ez nálunk életérzés. A magyarok álmodói álmukban néznek egy nagyot.) Ennyit a katarzisról. "

No igen.

"Csejk Miklós -a szerző filmtörténész
port.hu" -nél láthatóan ez csapta ki a biztosítékot...( a "nagy és patetikus : himnusz, tűzijáték, Lánchíd " - így kicsi h-val a Himnusz, persze.)

(Csak feltételezem, hogy szívesebben látott volna
a film végén öndunábalövő becsomagolt bőröndökön
kucorgó síránkozókat - ("napi 24 órás jajkiáltás is kevés" c.by TGM).

De ez legyen az ő baja. Bajuk.

Én változatlanul azt kérem: mire kellett ehhez a MAGYAR történelem?
Ürügynek? Ahhoz túl értékes.

Nahát:)