Most írok ide először (indexre). Egyszer leregeltem magam, de írni nem írtam. Megint szerettem volna regisztrálni, de foglalt volt valamelyik adatom. Gondoltam kipróbálom a nicket +címet, hátha bejön. Bejött. Pedig sosem voltam ilyen egyszerű...
Bocsássatok meg a kitérőért, csak örülök ennek perpillanat.
3 hónapja nem történik velem semmi jó, tényleg teljesen padlón voltam/vagyok. Azért írtam így, mert kezdtem végre helyrebilleni, végre újra visszatérni az életbe. DE felkeltem 26-án, és már nem is tudom hogyan de eljutott hozzám a hír - ezután nagyon gyorsan peregtek az események, az elmúlt hétről csak foszlányok maradtak meg. Bevallom őszintén, nem ismertem Mikit. Tudtam, hogy van, egy válogatott labdarúgó, Fehér a vezetékneve, és a litvánok ellen az a csodás mesterhármas, nem tudnám most felidézni, hogy előtte ennél többet tudtam-e róla... az utóbbi időszakban elfordultam a focitól, nem érdekelt, a magyarok még annyira sem. Elkeseredett voltam, inkább nem néztem a meccseket.
Este a híradóban láttam a borzalmas képsorokat, és először csak döbbenten néztem, majd mikor ismételték már sírtam. Pedig nem ismertem, nem rajongtam érte. Mégis ennyire még nem ütött szíven egy ember halála. Talán az ahogyan...? Talán az, hogy fiatal, erős, szép...? Honfitársunk...? Mint eegy hős...? Igen. Azt hiszem mindegyik közrejátszott. Az az utolsó mosoly... itt van előttem mióta megláttam. Szinte leírhatatlan mennyi mindent láttam abban a mosolyban, nem a halálát, az utolsó pillanatot, hanem azt, hogy él, és ha kimegyek az utcára, akkor szembe fog jönni velem, ismerem ezt a mosolyt, kedves nekem ez a mosoly, és még mi mindent gondoltam akkor és azóta is. Tényleg földöntúli, és kicsit rémisztő is számomra. Azt hiszem nem fog tudatosulni igazán bennem soha, hogy nincs már többé. Nem ismertem, nem érzem úgy a hiányát mint azok, akik ismerték, mert ha ránézek egy képére, vagy csak előhívom magamban arcát, élni fog, mert nekem csak ezek az emlékek vannak róla, másnak ez semmi, nekem sokat jelent. Hiszen tényleg annyi mindent tükröz nekem ez az arc... tényleg mint egy festmény, vagy egy vers, amiből erőt merítesz. Bocsánat, de nehéz szavakba foglalnom az érzéseim, pedig szeretném leírni mert másokkal nem lennék képes megosztani, ugyanakkor kicsit nyom.
Azóta nem tudok aludni, se enni, a problémáimat nem felejtettem el, de nem is gondolok rájuk, nem bánkódom miattuk. Miki jár a fejemben.
Már világos van, nagyon szeretem a hajnalt. Ha szomorú vagyok sokat kémlelem az eget. Nem hiszek istenben. Ha felnézek az égre nekem teljesen mást jelent, úgy érzem ilyenkor messze ellátok, mindig segít, ilyenkor úgy érzem csak magam vagyok és az álmaim. Igen, Miki is ott van...

Ne haragudjatok, csak kiszerettem volna írni magamból.

Jó reggelt.