Törölt nick Creative Commons License 2004.02.02 0 0 496
T. Solaris Rajongók !

Jómagam szintén régóta, még a '80-as évek közepe, azaz diákfejem óta kedvelem a zenekart, amikoris a vakvéletlen megvétette velem a "Marsbéli Krónikák"-at műsoros kazettán. Annyira hatással volt rám azóta, hogy pár év alatt ronggyá hallgattam, de újabban szintén vissza szokhattam rá, mert egy jó zeneberendezésen még új életet hallhattam ki belőle.
Azóta persze valamennyi N.B. lemez is meghatározója lett az ízlésemnek (illetve az utolsó tán mégse). - Pontosabban szerettem ezeket úgy is hallgatni, hogy a mindent háttérbe szorító Lilla-hangzás mögé kíséreltem hallgatni és felfedezni bennük a ZENÉT.
Az 1990-ben ez már könnyebb ... :-)
Aztán a Nostradamus album volt az újabb mérföldkő nálam, ami azóta is zenei igényem egyik referenciájaként szolgál. (Valahol azt hallottam róla egy riportban, hogy a maga idején a megjelent CD-k leginkább "analóg"os hangzású képviselője. - Szerintem is magával ragadó, még a technikájával is.)
És persze az első Archív is bekerült a gyűjteménybe.
És időnként az újra, meg újra fel-fellángolásaim során amikor rámjön, akkortájt szinte ki sem látszom ebből a zenéből, annyira jó belefeledkezni...

Nos, egy-két érdeklődő kérdés :
- A Solaris lemezbolt végtére is milyen közvetlen kapcsolatot jelent az együttessel ? (Én ugyanis eddig a leginkább ott leltem az eddigieket. - Érdemes-e az itt emlegetett egyéb lemezeket, kiadványokat ott keresgélni továbbra is ? )
- Ott egy újévi jókívánság is virít a kirakatban többek között "Solaris Peti" aláírással. Ő végülis kicsoda ?
- A régi darabok begyűjtési szándékától vezérelten persze mindent el fogok követni. De a beszerezhetetlenek esetében tud-e valamelyikőtök CD átírási segítséggel szolgálni ? (Mint ahogy alant is írta valaki az "ŐS-METÁL" esetében. ;-)
- És végül, de nem utolsó sorban : itt a fórumon már több szó is esett a soron következő két archív lemez, illetve az új CD várható megjelenése kapcsán. Most végtére is ezek mikorra várhatóak valójában ???