Én soha nem hagytam, hogy kezet emeljenek rám. Nálunk a fiam meg a kicsi próbálta, én simán lefogtam a kezét, és szigorúan ránéztem (nagyon tudok nézni...), majd elmagyaráztam, hogy nem verekszünk. Mást se, szülőt se. (Mondjuk én addig sem vertem őket, így volt foganatja a dolgonak.) Ha már lehiggadt, megkérdeztem mit szeretne, ha kis kompromisszum volt megkötöttük, ha nem lehetett, nem. Akkor felajánlottam valami mást: a "Nem akarok fürödni menni!"-re pl. általában azt, hogy a legkedvencebb meséjét mesélem, vagy többet is, mint szoktam. Vagy egy vonzó programot másnapra.