Sziasztok! Elég szükszavúak vagytok. Pedig ez a téma sokkal többet érdemel. Irogatok egy blogot idestova blog névvel. Oda minden gondolatom leírom. Elváltam, aztán másodszor is elváltam. (Öt év volt az elsô, hét év házasság, de tíz év együttlét volt a második.) Több, mint fél éve élek egyedül, és megpróbáltam sokféleképpen átlendülni a szakadékon, amibe kis híján belezuhantam. Néhány gondolat az újrakezdésrôl:

A szerelmi csalódások, szerelmi bánatok letaglózó hatása részben kulturális okokkal magyarázható. Ez a társadalom - talán leginkább a nők esetében - a romantikus szerelmet tartja ideálisnak az önmegvalósításhoz. Képzeletünkben találkozunk álmaink hercegével, jön a várva várt nagy szerelem, persze mindkét félnél ugyanolyan hevesen, ezt követi az álomesküvő, majd a sírig tartó boldogság. Mindenki tud tucatnyi olyan klasszikus, és kevésbé maradandó filmet említeni, ahol a történetek is általában ott érnek véget, ahol a hős és hősnő egymásra talál, ölelésben, romantikában. Keserűbb ennél a valóság: számos hölgy, és férfiállat szerelmi élete maximum egy egyperces-hez szolgáltatna alapot, vagy olyan filmhez, ami megríkatja nézőit. Mindenkinek bevillan egy pár sztori saját ismeretségi, rokonsági, baráti kötelékekbôl, vagy a saját életébôl. A veszteség fájdalmának érzése mellett elcseszett csődtömegnek látják magukat. Ez egy veszélyes lejtô szélét is jelenti.

Szerencsére már a pszichológusok is ismerik a szívfájdalom börtönéből kivezető utat. Nem bonyolult, nem kell bejárni Werther, vagy Anna Karenina útját. Azok más idôk voltak. (Kedves Anna Karenina! Ne haragudj a névazonosságért, a nicked remélem nem predesztinál ;-))

Annak, aki ki akar törni bánatából és szeretné újra rátalálni önmagára, mindöösze négy lépcsőt kell végigjárnia. Figyelem, senki sem kényszeríti rohanásra, adjon időt magának a gyógyulásra, s meglátja, nem hiába igyekezett!

Voltak idők, amikor az összetört szív betegségnek számított és ennek megfelelően igen komolyan kezelték a problémát. A beteget ágyba dugták, tyúkhúslevessel és szeretetteljes légkörrel próbálták gyógykezelni a barátok és rokonok. Mindenki tudta és komolyan is vette, hogy a szerelmi bánatba akár bele is lehet halni.

Ma már nincs vigasztalás. Mit mondanak a barátnôk, barátok, rokonok? "Elment. És akkor mi van?" "Majd jön másik!", sôt: "Kutyaharapást szôrivel!" Hovatovább hajtóvadászatot rendeznek a közleben elérhetô facér hapsik / nôk becserkészése érdekében, kizárólag a barátnô kedvéért. Továbbmegyek. Ilyenkor, válás, szakítás idején mindig akad egy-két "jóbarát", akik, fölajánlják az ideiglenes, átmeneti megoldást, nevezetesen önmagukat, az általam már említett eü-dugás céljából, néha azért egy kis romantikával füszerezve.

Tavalyelôtt még konferenciát is szerveztek a szerelmi bánatról! Az ott említett gyógymódok, mint pl. komolyzene-hallgatás, csokievés, sörözés, borozás stb. tényleg segítenek, de másról szólnak, és veszélyesek. Abban a konferencián is nagyjából egyetértettek, hogy a szerelmi bánat életünk egyik legfájdalmasabb tapasztalata, a szívfájdalom tényleges szívbetegséget, például szívinfarktust okozhat. Tanulmányok mutatták ki, hogy azoknak az embereknek, akik szerelmét nem viszonozzák, sokkal gyengébb az immunrendszerük, mint a boldog párkapcsolatban élő társaiknak (No, nem csak ezért szeretnék én boldog párkapcsolatban, sôt, családban élni! De nemsokára odaérek itt is, a blogban:-)) A szerelmi bánatban szenvedők sápadtan, fáradtan és közömbösen veszik az akadályokat. Már egy kisebb, hétvégi takarítás is kifárasztja őket (ezt igazolom!:), és teljesen kiborulnak, ha főnökük letolja őket. A viszonzatlan szerelem bizony csorbát ejt önértékelésünkben is, hisz arra a következtetésre jutunk, hogy ha egy ilyen fontos személy - hisz ki lehetne fontosabb szerelmünknél - elutasít bennünket, akkor valami nem stimmel nálunk.

Dehogynem stimmel! Minden rendben van! Sôt, még kiegészítésképpen találtam egy négy lépéses gyógymódot! Az alábbi inkább a hosszabb kapcsolatok utáni hullámvölgyi majréra érvényes.

Első lépés: Friss sebek

Hirtelen jött szakítás. Nem bírjuk felfogni, mi is történt velünk. Nem vesszük komolyan, inkább reménykedünk. A szakemberek szerint eleinte segítség lehet a tagadás. Így könnyeben elviseljük a katasztrófát és időt nyerünk az erőgyűjtéshez. Kezdetben tehát hasznos, hosszú távon azonban nem segít, ha átadjuk magunkat a vigasznak: van még remény az újrakezdésre. Amíg reménykedünk, ahelyett, hogy új életvitelünk tervét szövögetnénk, nem tudunk tovább lépni. Parányi vigaszt jelenthet a tudat, hogy az is szenved, aki befejezte a kapcsolatot, hisz így is úgy is nehéz az elválás. Az egyetlen különbség, hogy a másik előrébb jár az időben. Aki szakít, az hamarabb átéli és túlteszi magát az elválás gyötrelmein.

Ha a következő jeleket észleled magadon, akkor még mindig sokkhatás alatt vagy:
* Állandóan arra vársz, hogy ex-partnered megjelenjen/hívjon/sms-ezzen.
* Nem vagy képes odadigyelni arra, amit mások mondanak, csak tönkrement kapcsolatod jár a fejedben.
* Csak a csodás, közös emlékekre emlékszel, volt partnered idealizálod és csak pozitív tulajdonságai lebegnek lelki szemeid előtt.
* Mindenáron megpróbálod visszaszerezni volt kedvesed.

Elsősegély:

* Tudassad barátaiddal, családdoddal, kollégáiddal, hogy szakítottatok. Fékezd le azokat az ismerősöket, akik megpróbálják elhitetni veled, hogy ebből még lehet valami. Nem lehet, nem érdemes!
* Kerülj mindenféle kontaktust volt partnereddel.
* Írj naplót. Érdemes megfigyelni, ahogyan lelkiállapotod hétről-hétre változik. (Ezt igazolom! :-))

Második lépés: Az érzelmek viharában

Az első sokkhatás után következik az a fázis, amikor teljesen elhagyatottnak és sebzettnek érezzük magunkat, majd felszínre tör a düh és a gyűlölet. (Ezt másoknál tapasztaltam, akikkel én magam zártam le egy kapcsolatot.) Nagyon ritkán, de már vannak olyan pillanatok, amikor a szakítást szabadulásnak érezzük. Megpróbáljuk megérteni, analizáljuk, hogyan és miért is történhetett mindez. (Ezt a házasságom végén tapasztaltam. Pedig sokáig szerettem volna helyrehozni! Nagyon. Igaz, nem akartam eléggé. Ô pedig közben megváltozott sok téren, észre sem vettem, annyira keveset kommunikáltunk.) A pszichológusok szerint ezek a heves érzelmi változások már a gyógyulás jelei, még ha nehéz is elviselni a hangulati összevisszaságot. Szakítás után önértékelésünk körülbelül a nullával egyenlő, főleg, ha magunkat hibáztatjuk. Rondának, visszataszítónak érezzük magunkat, kisebbségi érzésünk tetőfokára hág és bőszen bemagyarázzuk magunknak, hogy mindent mi rontottunk el. (Vagy átmegy az állapot egy ôrült bizonyítási kényszerbe, egy ördögi körbe, melyben bizonyítani vágyod, hogy jó nô/hapsi vagy még mindig. És, mire mész a bizonysággal? Legföljebb nyalogatod, és nyalogattatod a sebeid. Meg azért, ôsszintén szólva, jól is esik az a bizonyság, fôleg két szűk esztendô után ;-))

Az önmarcangolás az, ahol erőt kell venned magadon. Felejtsd el a negatív, romboló gondolatokat! Az, hogy partnered a szakítás mellett tette le a voksot, elsősorban azzal függ össze, ami benne játszódott le. Az emberek változnak. Szakításkor kettôtök tulajdonságai vagy az egymással szembeni elvárások nem fedték egymást. Semmi értelme annak, hogy magad hibáztasd. Szinte minden kapcsolatra hatással vannak a múlt terhei: rossz gyerekkori élmények, munkahelyi feszültségek, megoldatlan konfliktusok, félelmek. Tedd tisztába magadban: Te mindent megtettél kapcsolatodban, amit múltad és személyes beállítottságod lehetővé tett. Miután ezen a ponton túljutottál (vagy rádöbbentél, hogy nem mindent tettél meg - de ezesetben mond ki, hogy késô bánat!), lásd be, hogy a nagy ő sem volt tökéletes. Habár hatmilliárd ember él a világon, hajlamosak vagyunk szerelmünket idealizálni és boldogságunkat tőle függővé tenni. Nem is tudod, hogy ezzel mekkora hatalmat adsz kezébe, hogy értékeinkről ő döntsön. Később viszont, amikor a nagy szerelemből már csak a düh és gyűlölet marad, gyakran esünk a ló túloldalára. (Mindkettôt tapasztaltam.) Ehelyett próbálj ki inkább egy másik taktikát: tedd őt ártalmatlanná. Koncentrálj azon tulajdonságaira, amiktől mindig is a falra másztál, amik igazán zavartak. Jusson eszedbe a lustasága, a fleagmasága, a visszautasításai, az ülôke le-nem, vagy föl-nem hajtása, a szappan vízbenáztatása, a láb-, vagy hónaljszaga, a sör, és TV kapcsolata, a szexuális teljesítménye (ne a legszebb akciókra gondolj ekko, hanem a legtöbbször nyújtottra), és a legvéresebb vitáitokról se feledkezz meg, vagy épp arról ne, amikor nem tudtatok valamit megbeszélni (ezeket baráti beszélgetésekbôl, saját tapasztalatból szedtem össze, de mindenkinek számos példa juthat eszébe). Gyakorolj egy kicsit, lassacskán majd rájössz, hogy emberileg semmivel sem értéktelenebb az életed csak azért, mert valaki elhagyott.

Érzelmileg teljesen össze vagy zavarodva, ha:

* Úgy érzed minden értelmetlen és egész nap sírni tudnál (ez inkább nôi tulajdonság, a férfi másképp marcangol)
* Elképzelni sem tudod, hogy valaha az életben valaki mással együttjárj, sôt fogadalmakat teszel, vagy épp ellenkezôleg gyors vágtába kezdesz.
* Megőrülsz attól, hogy egyedül vagy a lakásban, (férfi változat: elcseszed a pénzed albérletre, miközben a volt feleséged terpeszt a kettôtök lakásában), mégsem mész el barátaiddal kikapcsolódni, nem hívod el ôket magadhoz.
* Önmagad okolod azért, amiért kapcsolatod csődött mondott és folyamatosan azon gondolkodsz, mit kellett volna másképp tenni.
* Iszonyatos dühöt vagy gyűlöletet érzel volt partnered iránt.

Ettől talán megnyugszol egy kicsit:

* Ne akard magad előtt leplezni a fájdalmat, de próbáld néha tudatosan elhesegetni a voltnagyÔvel kapcsolatos gondolataid.
* A "maradjunk barátok"-kal nagyon vigyázz! Általában nem működik, főleg nem a szakítás korai fázisában. Lekorlátoz a külvilág (értsd új hapsik/nôk) felé, és megalázó is lehet. Persze, működhet hoci-nesze alapon, de nem egyoldalúan. Tudok olyan párt, ahol az eü-dugást egymással intézték el, és megegyeztek, hogy amint lesz egyiküknek valakije, akkor elvágják ezt az utolsó tangabugyi-szálat is. Ott működött, de kétségbe vonom az általános használhatóságát e módszernek.
* Találkozz barátaiddal, még ha nehezen veszed is rá magad, és vigyázz, hogy ne csak a ti szakításotok kerüljön terítékre.
* Pakold össze partnered minden ottfelejtett dolgát és azokat a tárgyakat, amik őrá emlékeztetnek. Vidd le őket a szeretetszolgálathoz, vagy add vissza gazdájának.
* Gyerünk, legyél aktív! Sportolj, járj a természetbe, rendezd át lakásod - ha maradt :-) De belekezdhetsz valami új sportba, leginkább valami kimerítô, vagy lenyugtató hobbit kezdhetsz. Ilyen nálam az extrém sportok némelyike. Ráadásul a munkám egy részével is összefér!

Harmadik lépés: az ég tisztulni kezd

Tanulmányok támasztják alá azt a tényt, miszerint szakítás után átlagosan még három évig dühöt érzünk ex-partnerünk iránt. Sajnos érzelmeink letisztulásáig nem merünk belevágni másik kapcsolatba sem, hisz rettenetesen félünk a csalódástól. A másik nembe vetett bizalom teljesen elveszett. Abban az esetben tudunk csak újra talpra állni, ha megpróbáljuk elfogadni a történteket és megbocsátunk volt partnerünknek. Persze ne is akarjuk teljesen kitörölni az agyunkból, hisz ez is életünk egy szakasza, melynek később talán még fényképalbumot is szentelünk és kellemes nosztalgiával gondolunk vissza az együtt eltöltött időkre. (A gyermekkel is megáldott házasság kettészakadása speciális helyzet, arról nehezebben tudnék polemizálni. Azért majd megpróbálom.)

A legjobb úton haladsz vissza az életbe, ha
* Már nem burkolódzol teljesen önmagadba.
* Már nem reménykedsz az ex visszatérésében.
* Már nem mesélsz róla haraggal, vagy kalandjaidról kacagva a barátoknak.
* Egy véletlen találkozást az ex-partnerrel könnyek és a torokban érzett csomó nélkül átvészelsz. Ami utána otthon történik, az már ebből a szempontból nem számít.

Lelked teljes gyógyulásáig:

* Adj magadnak egy bizonyos időt a szomorkodásra, akár a sírásra, vagy naplóírásra.
A feszültség lassan múlni fog, kikapcsol, majd a végén már nem marad más, mint egyszerű közömbösség.
* Engedd, hogy vigasztaljanak és segítsenek mások visszatalálni az életbe. (Ezt még gyakorolnom kellene. Néha túlzásba viszem a vigasztalódást, néha meg nem akarok senkit látni. Sokszor észreveszem, hogy nem ismerem a középutat.)

Negyedik lépés: A gyógyult szív

A leghosszabb alagúton átjutottál. Talán még csak egy halovány fényt látsz az út végén, de az már a szabadság reménysugara. Mostanra lehet, hogy sikerült rádöbbenned, eddig minden igényed, és álmod, tetted, és gondolatod (a mézes hetekben, és azt követôen is sokszor) volt partneredhez igazítottad (ô erre másképp emlékszik, dehát ennél a fázisnál már ki törôdik vele?), rájössz, hogy nem volt szabad akaratod (ez mindkét nemre igaz:) Talán most újra képes leszel saját érdekeid és kívánságaid előtérbe helyezni. (Csak túlzásba ne ess! Én például minden barátomnak, a sarki kávéház tulajdonosainak, de még a gyerekem ovijának is sütöttem a magos barnakenyereket, muffinokat, mézes sütiket, mert korábban nem élhettem ki magam a konyhában, nem sok köszönet volt benne, ráadásul nekem kellett elmosogatni. És másban is túlzásokba estem...) Törekedj arra, hogy visszanyerd belső stabilitásod. Ha már letisztult a múlt, észre tudod venni azt a pozitívumot is, amit a másik segítségével nyertél, például a művészet, a film, a marketing szeretetét, a gyereknevelés anyai/atyai szépségeit, vagy a könyvek szeretetét. A love storynak vége, de amit adott, az talán örökre megmarad.

Új életed már majdnem tökéletes, ha
* Tényszerűen tudsz beszélni arról, ami miatt kapcsolatotok már a múltté.
* Ismered, és elfogadod saját igényeid és kívánságaid.
* Egyedül is jól érzed magad.

(Ebbôl azért még fejlôdnöm kell. Apukaként imédok élni, de egyedül, vagy társsal még nem eléggé. Jó úton járok, ez biztos.)

Öntudatod új erőre kap, ha:
* Örülni vagy képes mindannak, amit ebből a kapcsolatból kaptál és tanultál.
* Képes vagy önértékelési zavaraidon felülkerekedni és Önmagad szeretetre méltónak látni. Ebben segíthet, ha leírod egy cetlire jó tulajdonságaid, és egy kicsit dícséred önmagad. Akár legjobb barátaidat is megkérheted erre. (Ez elég szép része, de nem is olyan könnyű a "harcnak!"
* S hogy mi tévő légy ezután? Ne csinálj semmit, bízz mindent az időre. Ne tekerd gyorsabban, mint ahogy magától pörögne! Tényleg azt teszi, amit mondanak róla: minden sebet begyógyít.

A blog -ban mindenrôl írok, ami velem történt, történik. Jó épülést, sok ôszinte mosolyt!