Réges
régen egy egészen
masfajta de nem olyan távoli galaxisban...

Még valamikor 1979-ben , esetleg 80-ban törtent, egy kis kék bolygó kicsi országában, egy kicsi falucskában egy kicsi fiúval.
Ugy 9-10 éves lehetett, kövér fiúcska, olyan álmodozó fajta, jó tanuló, akit osztálytársai utálnak, aki suli után hazaballagva a könyveibe temetkezik, és az unalmas áporodott vidéki levegőt ilyenkor kalandos tájakra, puskaporszagra, kardcsörgésre, kalózokra és hősök társaságára cseréli. A többiek akik kinn fociztak soha nem értették őt, nem tudták mi lehet ezekben a könyvekben hogy érdekesebb mint a port rúgni naphosszat. Ez a kisfiú, ugy érezte, hogy nem hiányzik semmi az életéből, hiszen amiről nem tudunk, az nem is hiányozhat...
Történt egyszer, hogy a szomszéd nagyfiú azt mondta, neki: Gyere el a moziba, egy Borzasztóan jó filmet játszanak, láttam a tv-ben, az amerikaiak "megőrültek tőle". A kisfiú is látta a plakátot korábban, -szines szinkronizált amerikai film-, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Az igazat megvallva ő nem is igen járt moziba , egyszer a szandokánt nézte meg egyszer a zorrót, de nemigen szeretett a moziba menni. A mozi a kultúrotthon nagytermében volt, ami egy nagy hideg helyiség. Etus néni szokott begyújtani a nagy cserépkályhába, ami a vászon mellett állt, és néhányan a kályha mellett melegedve a pattogó tűz által a nyitott ajtón át hátulról megvilágítottan nézték végig a filmeket. Etus néni mosta fel a bordó olajfestékkel festett betonpadlót is, és ő törölgette tisztára a kopottas fa moziszéksorokat is. A székek ülőlapja rétegelt lemezből készült, és a nagyfiúk (a kisfiú apja az ilyeneket vandáloknak nevezte) szeletenként ki kihasítottak belőle egy egy unalmasabb film alatt. A kisfiú azt sem szerette, hogy ezek a székek úgy szúrtak, és néha kihuzták a szálat az elegáns dzsörzé nadrágjából. Volt még egy hátránya a mozinak a könyvekkel szemben: ha vége van akkor sötétben kell hazamenni, mert az utcai világítás elég szegényes, és az nagyon félelmetes. Még évekkel később is amikor moziból jött haza, csak az út közepén mert menni, hogy ha a bokrokból előugrana valaki, akkor legyen ideje menekülni. Szóval itt van ez a baromijó amerikai film, és a szomszéd nagyfiú hazakisér utána. Talán akkor mégis meg kellene nézni. Eljott a mozizás ideje, benn már ropogott a tűz a cserépkályhában, a kisfiú pedig elkérte a pénzt a mozira az anyjától. Tudta hogy jobb ha tőle kéri mert az apja megmorogná- minek azt, ekkora gyerek még ne járjon moziba, ő is csak 16 évesen ment először az ipari iskolában, a városban. A mozijegy 9 Ft ba került. A Ft forintot jelent, ami ebben az országban ekkor a fizetőeszköz volt. A 9 Ft nem számított sem kevés sem sok pénznek, például egy kifli 0.4 Ft volt, egy fél liter kakaós tej pedig 2.6 Ft tehát nem jelentett nagy megterhelést a kisfiú családjának.
A kisfiú beült a székbe és várta hogy mi lehet az a film amiről a nagyok azt mondták, hogy amerikában "megőrültek tőle az emberek".
Elkezdődött hát. Felcsendult valami különös zene, és attól a perctől kezdve
kitörölhetetlenül
megmásithatatlanul valami megváltozott azon a bolygón abban a faluban, annak a
kisfiúnak az elméjében.
Ő nem is vette ezt észre. Elvarázsolva érezte magát egy ideig, de amikor a végén
a nagyfiú megkérdezte, hogy na hogy tetszett, azt válaszolta: Nem nagy szám.
Belül valami olyat érzett, hogy ez a film sötét volt és félelmetes, sötét a szó
szoros értelmében, mint a világűr. De legeslegbelül mégis megváltozott valami.
Aznap éjjel nagy csillogó robotokról álmodott, és arról hogy egyszer ő is ilyen
robotokat fog tervezni.
Ez inditotta el a kisfiút arra hogy úgy négy-öt évvel később a számitógépekkel
foglalkozo, ötlet/bitlet számitógépes magazinszerűségben sóvárogva olvassa a
sinclair spectrumról, a legemberközelibb számitógépről szóló cikkeket.
Ez tette vele azt, hogy később tonnaszámra olvasson asimovot, stanislav lemet,
járasson galaktika magazint, szenvedélyesen foglalkozzon mindennel, ami
számitógép, ami ugye majdnem robot.
Ennek semmi köze ahhoz, hogy később egy cserépkályhás vállalkozó barátjával ő
bontotta le azt a cserépkályhát ami a mozit hivatott (volna) befűteni, amikor
két politikai rendszer közötti érthetetlen átnenetben megszűnt a mozi is a
faluban.
Ma már ez a kisfiú számitástechnikát tanit, jövőt kutat, robotokat épit egy
nagyvárosban, és ha néha néha hazamegy a kis falucskába akkor gyakran megy el a
néhai Etus néni háza előtt, aki melegséget vitt a filmekhez, és gyakran
támasztotta hátáéval a kályhát, aki minden filmet végignézett, és mégsem
változott tőle meg.
Ma ezzel a férfival furcsa eset történt. Hat nappal az amerikai bemutató után
odajött hozzá egy másik kisfiú, ugy 9 éves lehetett. Azt mondta neki amikor
hazaért a munkából: Apa képzeld letöltöttem a netről a Csillagok háborúja 1.
részét, fel is irtam cd-re, ha akarod megnézheted!
-a férfinak összeszorult a szive izgatottá vált, és megkérdezte: Na és milyen?
Hát nem nagy szám -hangzott a válasz- elég sötét.
A férfi elgondolkodott: minden ugyanaz, és minden mégis más. Mikor magára maradt
becsucstatta a cd meghajtóba a lemezt, nem törődve semmivel és senkivel, Kezébe
vett egy jégbehűtött bodzaszörpöt, besüppedt egy fotelba, bekapcsolta a dolby surroundos erősítőt, a philips fellini projektort és izgatottan
elinditotta a lejátszást. Nem volt cserépkályha, dzsörzénadrág,a csöves erősítő ropogása, de amikor
felcsendült a zene újra 9 évessé vált, és elkezdődött a varázslat.
Órák múlva könnyes szemmel aludt el és nagy csillogó robotokról álmodott...