De érdekes! Nálam a névelőtlen professzor úr, miniszterelnök úr stb. és a névelős a professzor (úr), a miniszterelnök (úr) elválik, pontosabban az elválás felé tart. A névelős (jobb esetben úr nélküli forma megnevezés, a névelőtlen pedig megszólítás. Ez logikus is, hiszen a megnevezés DP (van referenciája), a megszólítás NP (nincs referenciája).
– Egyetért velem, Professzor úr?
– Igen.
Egyetértettünk a professzorral (professzor úrral).
Nem lehet egyébként, hogy a megszólító személynévhasználatból általánosítódott a névelőtlenség (vagy annak babonája, illetve azok a dialektusok, amelyek tényleg ezt csinálják)?