Hozzatok ide kis hideg élelmet és innivalót, mert hosszúra fogok nyúlni. Mai beszámolóm címe: Kalandom az OTP-vel...
Az úgy volt...
Na, először is ajánlom, hogy reggelre beszéljétek meg az időpontot, mert akkor még nem csúsznak az előttetek levő kuncsafttal. Nekünk azt mondták, hogy a megbeszélt előtt fél órával érkezzünk. Ugyanis amíg a közjegyző szólt, addig elkezdte velünk az ügyintéző a papírmunkát. Ott, féllábon állva olvasgattuk a hitelszerződéseket és írogattuk alá hol ketten, hol hárman.
Aztán a közjegyző behívott, nagyon szimpatikus hölgy volt, pontról pontra elmagyarázta a szerződéseket - mivel nekünk két hitelünk lesz (egy államilag támogatott és egy piaci kamatozású) - alaposan megbeszéltük az egészet. Aztán elbúcsúztunk, az egészért kb. 130eFt-ot fizettünk, ebből kb. 61eFt volt az állami támogatásosra jutó, erre készüljetek fel!
Aztán tovább papírozgattunk az ügyintéző nénivel. Kötöttünk biztosítást az új lakásra, ajánlom, hogy csak alapot kössetek, mivel a károkért úgyis a bank kapja a kártérítést, minek neki a sok pénz, nekünk meg a magas havidíj marad. Aztán majd kell egy másikat kötni, ami nekünk fizet, ha mondjuk betörik az ablak. Én alapot plusz víz- és üvegkárra szólót kötöttem, havidíja 714Ft.
Külön szerződést kell kötni még ha visszaigényeltétek az ÁFÁ-t - plusz papír, plusz aláírások. Aztán amikor a hitelszerződésekkel kész voltunk, akkor visszamentünk a közjegyzőhöz, mert a piaci hitelt nem kell közokiratba foglalni, csak nyilatkozatot tenni, közjegyző előtt... Azt most írtuk alá. Közjegyzőtől végleg elköszön.
Vissza ügyintéző nénihez, aki addigra megírta a biztosítási szerződést, pénztárhoz elrohan, kéthavi díjat befizet. Vissza ügyintéző nénihez. Közben olyan embertelen meleg volt az egész épületben, hogy legközelebb fürdőruciban és napszemüvegben megyek.
Most jött a legvidámabb része, elmesélték, hogy mi mindent kell majd még elintézni ahhoz, hogy folyósítsák a hitelt. Először is alá kell íratni a Tópartosokkal egy nyilatkozatot, hogy engedélyezik az ingatlan megterhelését. Mi ugyan nem az új lakást ajánlottuk fel zálogfedezetként, de az ÁFA-visszaigénylést oda terhelik (tíz évre), és a teljes hitel-futamidőre terhelési és elidegenítési tilalmat jegyeznek be rá. Aztán ki kell fizetni egy ún. folyósítási jutalékot, ami a teljes hitel összegének 1%-a. Nem kis pénz! Aztán van a rendelkezésre tartási jutalék, amit minden folyósítás után kell fizetni a fennmaradó - még nem folyósított - összeg után, ez évi 2%. Aztán minden folyósítás előtt helyszíni szemlét kell kérni - szerintem erre gondoltak, hogy még többször jön ki az értékbecslő -, amikor megállapítják, hogy megvan-e már a szükséges készültség. Ez alkalmanként 10500Ft, ha jól emlékszem. Ma mesélte az U. úr, hogy minden ilyen alkalommal őket is lenyúlják. Az már szép összeg! Aztán fogni kell némi papírköteget, amit adnak, hozzácsatolni a Tópart által aláírt nyilatkozat két példányát és becsasztatni velük a
Szentendrei Földhivatalhoz, mert ők csak a budapestihez viszik be maguk a papírokat. Figyeljetek az ügyfélfogadási időre, meg hogy szerdán ebédidő is van,
pénteken pedig csak 11:30-ig vannak nyitva! Aztán pár nap múlva ki kell kérni egy tulajdoni lapot, amin ezek a dolgok már széljegyzeten szerepelnek, és visszavinni az OTP-be. Aztán ha kiegészítő fedezetet ajánlotok fel, akkor a meglévő lakásra is kell biztosítást kötni, vagy ha már van, akkor átjegyeztetni az OTP-t haszonélvezőnek vagy minek. A biztosítás összegének el kell érnie legalább a hitelfedezeti értéket.
Na már közeledünk a végéhez. Most jönnek a teljesíthetetlen kérések: ÁFÁ-s számla kell a saját erő megfizetéséről és a teljes vételárról. Ilyet nem kapunk, mivel akkor azonnal be kéne fizetnie a Tópartnak a teljes ÁFÁ-t és ráadásul nem is jogos a számla kiállítása, mivel a teljesítés még nem történt meg. Ezen majd elvitatkozgatunk az OTP-vel. Aztán nyilatkoznia kell a Tópartnak az utolsó részlet folyósításának időpontjával azonos keltezéssel, hogy a tulajdonjogot átruházza ránk, fenntartás nélkül. Ja, ezt előre! Ezt sem fogják megtenni, érthető okból. Újabb vitatéma... De a legédesebb, hogy a hitelszerződésben bennevan, hogy az is a mi kötelességünk, hogy az utolsó részlet folyósításától számított 5 napon belül hozzunk tulajdoni lapot, amin a KDB által a Tópartnak folyósított 355milla törlése már legalább széljegyzeten van. Kérdeztem, hogy ez miért az én kötelességem, és ha nem teljesítem, akkor ez ugyanolyan, mintha nem fizettem volna a törlesztést, vagy el akarnám adni a jelzáloggal terhelt házam. Mondta a közjegyző néni, hogy csak! Én tettem hozzá, hogy persze, és ha nem tetszik, nem kötelező kölcsönből lakást venni. Na mindegy, U. úr biztosított, hogy ez nem lesz probléma, mert még jóval előtte kifizetik a hitelt és addigra törölve lesz a jelzálog. Úgy legyen!
Na, asszem a végére értem. Kb. 3 óra volt az egész, úgyhogy jól készüljetek fel! Huhh...