Egy kicsit offtopic, de alapvetoen ez is ua. mondja, hogy itt az ideje az elhasznalodott elemek kidobasanak...

Lengyel László
A rendszerváltás kertjében

A „háború – mondta Clemenceau – komolyabb dolog annál, semhogy a generálisokra bízhatnánk.” Mégis, amikor Clement Attlee volt brit miniszterelnök egy cikkében azt írta De Gaulle tábornok memoárjairól, hogy a Szabad Franciaország vezeto´´je nagy tábornok volt, de rossz politikus, a tábornok így válaszolt: – A politika komolyabb dolog annál, semhogy a politikusokra bízhatnánk. – Aron írja mindezt száraz humorával a hatvanas évek elején.
Most, amikor az amerikai és az európai vezeto´´k megint keresik Magyarország telefonszámát, eszembe idézem Raymond Aron történetét. Amikor barátaink és ellenfeleink azon tépelo´´dnek, mondjuk, a forint válsága közepén, hogy ki lenne a hiteles hang a vonal túlsó végén, kinek hinnének Magyarország stratégiai kérdéseiben, nekünk is el kell gondolkodnunk: épült-e, maradt-e hiteles intézmény, személyiség, tekintély vagy minden elveszett. Gazdasági és társadalmi gondjainkkal egyenrangú probléma, hogy a rendszerváltás nagy alkotmányos intézményei tekintélyüket veszítették.
A jegybank és elnöke, a Pénzügyminisztérium és minisztere összehangolatlan és hiteltelen gazdaságpolitikát mu´´velnek, amely veszélyezteti az ország versenyképességén túl a külföldi befekteto´´k és a hazai köz bizalmát. Ennek a napról napra élo´´, populista és korrupciógyanús politikának a kormányok és ellenzékek – a nemzeti populista Orbán- és a szociálpopulista Medgyessy-kormányok – nem felülvizsgálói és hiteles ellenfelei, hanem kiteljesíto´´i. Kinek hinnél? Hiszed, hogy az MNB és elnöke szakmailag független, és elkötelezett, megfontolt monetáris politikát folytat? Nem. Képzeled, hogy a pénzügyminiszter saját kormányfo´´jével is kritikus, önálló szakmai mozgásteru´´ fiskális és jövedelempolitikát vezérel? Nem. Gondolod, hogy a miniszterelnök távlatos, koordinált gazdaság- és társadalompolitikát csinál immár másfél éve, s tudja, hogy merre kell továbbmenni? Nem. Feltételezed, hogy az ellenzék feje, a volt miniszterelnök európai színvonalú gazdasági és társadalmi alternatívát fogalmaz meg nekünk és Európának? Nem. Kellemetlen.
Semmi baj, mondhatnánk, hiszen az Alkotmánybíróság, a Legfelso´´bb Bíróság és a bírói kar, a legfo´´bb ügyész és az ügyészség mego´´rizték alkotmányos tisztségüket és tisztességüket. A jogállamba, az egyenlo´´, szakszeru´´ és független jogszolgáltatásba vetett bizalom fennmaradt. Nincs ok aggályoskodásra és félelemre. Az alkotmányos szervezetek egymással szoros összhangban, a társadalommal folyamatos párbeszédben éppen most alakítják ki a magyar közerkölcs és jogszeru´´ mu´´ködés kereteit, szokásait, viselkedési normáit. Miért mégis a gyanú? Miért gondolod, hogy a politika, az ilyen vagy olyan lojalitás jobban kötözi ezeknek a szervezeteknek a szereplo´´it, mint kellene? Talán, mert nem tapasztalsz párbeszédet? Esetleg, mert a szereplo´´knek az elleno´´rizetlenség, a szakmai és erkölcsi megmérettetés hiánya az érdekük, és nem a gerinces helytállás, a nemet mondás fölénye, az emelt feju´´ intézményi és civil bátorság.
Emlékeznek a görög históriára. Az ifjú Alkibiadész egyszer megfigyelte, hogy nevelo´´je, Periklész munkájába merül, s megkérdezte, hogy min dolgozik. Periklész azt felelte, hogy tevékenységéro´´l készül számot adni az athéni népnek. Mire Alkibiadész megjegyezte: jobban tennéd, ha azon gondolkodnál, hogyan érhetnéd el, hogy ne kelljen számot adnod róla. Mintha közmegegyezés alakult volna ki, hogyan kerülhetjük ki a számadást, mit tettünk, mit teszünk, s mit fogunk tenni felelo´´sségi körünkben. Az ország kettészakítottsága mindenre felhatalmazást ad. Politikai ármánykodás, összeesküvés mindenütt – csak nem gondolod, hogy „ezek” elo´´tt, „ezeknek” számadással, felelo´´sséggel tartozom. Csak nem képzeled, hogy lehetetlen helyzetbe hozom a „mieinket”! Lopás, nyers durvaság, ero´´szak a mieinknél járandóság, értheto´´ felháborodás, szükséges lépés, az övéiknél… Nincs ország, nincs alkotmányos intézmény, nincs önálló személyiség.
Alighanem három út áll elo´´ttünk. Az elso´´ unásig ismert. Minden tovább mocsarasodik. Egyesek jókor, jó helyen, megfelelo´´ kormányzati-ellenzéki zsombékon állnak, s onnan prédikálják a rosszkor, rossz helyen hasig, nyakig süllyedo´´knek, hogy nincs semmi baj, ez már igazi nemzeti vagy hamisítatlan európai mocsár, érezzék jól magukat. Saját bugyborékoló sarunk. A mi dagonya-helyünk. Minden nyúlós, süppeteg, bizonytalan, csak az van, amit magunkba vettünk. Tegnapi gondolatainkat, érzéseinket, felelo´´sségünket balek barátainkra hagyjuk. Szellem és tudás nevetséges és fölösleges – nádasokban bujkál. Üdvözöljük Mocsár-Magyarországon. Legyen vendégünk Láp-Hunniában.
A második úton is elindultunk már egyszer, ez a kelet-közép-európai gaulle-izmus. Francia kert. Ero´´s és tekintélyes központi hatalom. Vezérlo´´ nagyfejedelem, de legalábbis tekintélyes szuverén, aki biztonságot, rendet és védettséget kínál. Világos hierarchia, könyörtelen társadalmi osztályozás. Tradíciók, múlt, szimbólumok építése. Homogén és egybefogható Magyarország, amely kizárja, félreállítja a be-nem-illo´´ket. Tudjuk, hogy az ország és népe mit akar. Merjük, amire nemzeti küldetésünk van. Tesszük, amit akarunk. 1958-ban De Gaulle tábornok megsemmisítette a döntésképtelen, mocsaras IV. Köztársaságot, és megteremtette a dönto´´képes, elnöki, patrióta V. Köztársaságot. So´´t, ennek a nyugat-európai politikusnak sikerült túllépnie a Francia Birodalmon, feladta Algériát, meghirdette az európai Franciaországot. Úgy vált az európai közösség egyik legfontosabb formálójává, hogy ízig-vérig francia maradt.
A harmadik út az angolkertbe vezet. Tervezetlenül tervezett lombos fák és bokrok, emberek kijárta ösvények. Ezernyi másság, mégis mindenki érzi, hogy a mi kertünk. Emlékszem, hogy 1995 májusában arra gondoltam, nem szeretnék olyan országban élni, amelyik a legeslegfelvilágosultabb, legreformerebb eszmék jegyében igazít minket a helyünkre. Nem akarnék olyan világban élni, ahol eszméimet ero´´szakkal kellene keresztülvinni, ahol a szabadságot a szabadság árán vezetnék be. Meghívtam magamhoz barátaimat és becsült vitapartnereimet, Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság, Solt Pált, a Legfelso´´bb Bíróság, Surányi Györgyöt, a Nemzeti Bank, Kosáry Domokost, a Tudományos Akadémia elnökét és Györgyi Kálmánt, a legfo´´bb ügyészt. Ajánlottam, találkozzanak hónapról hónapra, s beszélgessenek az ország ügyeiro´´l, merre menjen Magyarország. Ott ültünk a Felhévízi úton, és beszélgettünk másfél éven keresztül. Mindenki önmagát képviselte. De hogy milyen súlyú önmaga, az megmérettetett.
Sokan állítják, hogy az Európai Unió kormányozhatatlan, mert túlságosan sok a szereplo´´, sok az egyezteto´´. De Monnet és Schumann elso´´ kísérlete óta, az európai integrálódás halad elo´´re a maga „angolkertjében”. Vajon nem az lesz-e a legjobb beilleszkedés az európai kertbe, ha magunk is a koordinált, az alkotmányos intézmények tekintélyét kölcsönösen visszaállító, az elso´´ az egyenlo´´k között kormányzó kormányt és miniszterelnököt keressük, friss hajtásokat ültetünk? Hagyjuk, hogy a piaci és a civil szereplo´´k maguk kertészkedjenek, rájuk bízzuk, hogy miként töltik ki saját világukat.
Jimmy Carter kiköltözo´´ben a Fehér Házból, szomorúan nézett ki az ablakon, és halkan ezt mondta Zbigniew Brzezinskinek, volt nemzetbiztonsági fo´´tanácsadójának: – Négy fát ültettem a Fehér Ház kertjébe. Remélem, Reagan nem vágatja ki o´´ket.
Nem tudom, hogy mi történt Carter fáival. Ha élnek, ma negyedszázados fák. Az 1989-es, 1990-es fákat a különbözo´´ magyar kormányok összevissza hasogatták, ülteto´´ik aligha ismernének rájuk. De állnak. A kerten hó ül. Takarja s védi a csonka-bonka ágakat. „Magunk vagyunk, / ég a házunk. / Kék az ablakunk” – írja Kosztolányi 1890-ben. Az elso´´ karácsonyfánkat 1975-ben ültettem el. Ma magasabb, mint a házunk. Társaival némán nézi a kék ablakunk.