Amorf Creative Commons License 2004.01.09 0 0 10
Tudod Uránusz nagyon szánalmas az, ahogy relativizálni próbáltok. Semmilyen rossz cselekedetet nem lehet egy másikkal menteni, mert az kb. óvodás színvonal.
Amennyiben jól tudom azonban a Vasárnapi Újságot Kondor-elnöksége óta vagy egyszer, vagy egyetlenegyszer sem - erre pontosan most nem emlékszem - marasztalta el jogerősen az ORTT. Mindeközben a Tilos Rádiót a tegnapi Index-cikk szerint is már tavaly májusban már egy szintén keresztényellenes, vallásgyalázó adás miatt elmarasztalták. A mostani eset tehát nem előzmény nélküli, ráadásul december hónap folyamán három, azaz három esetet panaszoltak be, és indított ezekben közigazgatási eljárást az ORTT. Mindhárom alkalommal más volt az "elkövető", kétségtelenül a legdurvább Barangó megjegyzése volt.
Az SZDSZ hozzáállását nevetségesnek és semmilyen módon nem alátámaszthatónak gondolom, hiszen a liberalizmusnak pontosan az az alapvetése, hogy legyen szó bármilyen társadalmi csoporttól, azt tiszteletben kell tartani. Ugyanúgy társadalmi csoportot képeznek a keresztények, mint a zsidók vagy a marihuánafogyasztók, a homoszexuálisok, a fogyatékosok, a konzervatívok, a liberálisok és így tovább.
Előzmény: Uránusz (3)