radio100jozsi Creative Commons License 2004.01.03 0 0 3245
A 88-as vonal után azon gondolkoztam, hogy meddig bírja még a 151-es. Kb.:1,5 éve mentem rajta Dunapatajra, Keresztanyám sokat járt Pestről oda, de soha nem tudtam a buszról vonatra beszélni, amikor ketten mentünk, akkor jött ő is vonattal. Szombaton a délelőtti kunszentmiklósi vonattal mentünk a Jözsefvárosból, az utasok Délágyházánál már elfogyatkoztak, csak páran maradtunk a végére. Kunszentmiklóson szóló Bz indult. Na erre sem sokan száltak fel, jó ha volt minket számítva 7-8 utas. Aztán Solton mindenki le, csak mi maradtunk, és felszált egy utas, de az is leszállt Állampusztán.
De ezen nem csodálkozok, mert az állomások a szokásos legrosszabb helyen vannak a települések szélén. Pedig utas lenne bőven, csak azok a közvetlen Baja/Kalocsa-Budapest buszokkal járnak, amik elég sűrűn, és gyors járatokkal közlekedtettve is járnak.
A Dunaföldvár-Solt összeköttetés is megszünt, így már biztonsági okokból sem éri meg a vonal életben tartása.
De a térképet látva ugyan ez a helyzet a 153-as vonallal is.
A Kalocsa-Kiskőrös vonalon település a közelben sincs, egyedül Öregcsertő szélét látom a vasút mellett. Kalocsán meg a fent leírt helyzet, közvetlen gyorsbuszok Pestre.

De ha Vésztő körzete is szóba jött, kiváncsi vagyok, hogy kik járnak a Vésztő-Körösnagyharsány szakaszon, mert település a közelben sincs(kivéve egy kis falut Körösújfalut).

Viszont a 87-es felső szakaszát legalább kirádulók miatt nem zárnám be legalább egy pár hétvégi vonat járhatna rajta. Ezen hétvégén megérne egy Bp-Szilvásvárad Putnok közvetlen gyorsvonat közlekedtetése legalább.
Idén utazni akarok a 11-esen az ismét járó pécsi gyorssal nem tudom hány kocsival jár, de ez is egyértelműen kiránduló vonatnak mondanám, és jó ötlet, Székesfehérváron jó gyorsvonat csatlakozása van Pestre.
Szerintem legalább ezt a két vonalat(11-87) kirándulási célból megtartanám, hétvégén megérné közlekedtettni a vonatokat, sőt akár néha egy-két nosztalgiás vonatot is vinnék arra valami program keretében. Az állam a turizmusból támogathatná a két vonalat.

Lehet az a baj, hogy magán szférában dolgozom, de ami nem megy, azt nem kell eröltetni, ha nincs utas, akkor nincs, attol, hogy elszaladgál egy Bz, attól nem is lesz.

A MÁV meg nem áll olyan jól, hogy feleslegesen dobálja ki a pénzt, jól jön más valóban forgalmas vonalra, ahol lehet egy kevesebb kocsi, miatt 20-30 ember is elpártol, és ez több mint 5-10 ember érdeke.
Be kell látni, hogy EU-ban leszünk, és én maximálisan azon az elven vagyok, hogy egy szakaszon csak egy tömegközlekedés legyen államilag finanszírozva. Busz, vonat,hajó, repülő...
Ha a másik cégnek állami támogatás nélkül is megéri üzemeltetni a vonalat/járatot, akkor felőlem annyi vonatot vagy buszt közlekedtett amennyit csak akar, az már legyen az ő kára vagy haszna.