Ezzel vitatkoznék. Egyfelől a Maiden már Dickinson és Adrian és Nicko előtt is hihetetlenül népszerű volt Paullal, Denisszel és Clive-val, nincs (pontosabban nem volt) pótolhatatlan elem a gépezetben, amíg a klasszikus felállás hagyománya meg nem gyökeresedett. Arról nem beszélve, hogy a legnagyobb korai klasszikusok (197X-1982) Arry által íródtak. Ám ami a legfontosabb, hogy kb. 30 tagcserén esett túl a Maiden a 90-es évekig. Harris volt az, aki megtalálta a nyerő formációt. És egyáltalán nem a zenészek egyedi képessége az, ami számít. Hanem az, hogy mennyire van bennük a Maiden-mentalitás. Harris gondolkozás nélkül kivágta Dave Murray-t is a csapatból annak idején, és volt egy csomó olyan tagcsere, amit emberileg nagy sajnált, de mint elkötelezett vezetőnek meg kellett lépnie, még a 70-es évek vége felé.
Az, hogy egyáltalán lemezekről és Maidenről beszélgethetünk 2004-ben, az egyes egyedül Harris-nek (és Smallwoodnak) köszönhető.

Miben merül ki Harris "konzervativizmusa"? A SIT-en hallható guitar synth-eken? Az elejétől végéig zseniális Seventh Sonban? Fura dolog konzervatív hozzáállással vádolni egy olyan banda vezetőjét, amely 1988-ig a teljes metal mezőny előtt járt egy nagy lépéssel.
Nem tudom felfogni miért kéne egy Iron Maiden lemeznek akusztikusnak lennie. De ha te nem mondod, hogy a Powerslave után egy akusztikus lemezt kellett volna csinálni, akkor minek baszogatod Harrist miatta?

Hozzáteszem, én mindig Dickinson-párti voltam, ha lehet ilyet mondani, de azért álljon meg a menet...

Bruce-nak szerintem is ki kellett lépnie, pláne ha rappelni akart, mint a Balls to Picasso-n, vagy olyat csinálni, mint a Skunkworks-ön (amit különösen imádok). Csinálja, de más színekben. Azért érdemes megfigyelni, hogy Adrian és Bruce 200.000, max 300.000 lemezt adott el az AB-el és a CW-el, ami szép, csak negyedannyi, mint a Maiden Blaze-zel.