Hát megértelek, és tök igazad is van (bár ettől még boldogultál a magánéletedben..).

És most hogy felhoztad ezt az iskolát, hát nekem is van nem is egy, hanem 2 élményem! Elmesélem.

Első élmény:
Nagyon szerettem a magyar és irodalom tanítónőmet. Ő is nagyon szeretett engem, mert fogékony voltam arra amit tanított. Évvégi szereplésre meg kellett tanulni Ady Endre "Üzenet egykori iskolámba" c. versét, és azt mondta, hogy aki a leghamarabb megtanulja, és a legszebben elmondja, az fogja az évzárón szavalni. Nekem ez fontos lett volna nagyon. Mindent belevetettem, és végül is én lettem a nyerő. Aztán az utolsó pillanatban közölte velem, hogy inkább mégse én mondjam hanem, egy másik osztálytársnőm... mintha jeges kéz szorította volna össze a szívemet, a mai napig nem felejtem el azt a csalódottságot, ugyanis az évzáró napján közölte velem.... és hogy miért? Erre 2 nagyon ésszerű magyarázat van, bármelyiket el tudom képzelni...
1. Az igazság az, hogy én raccsolok. No nem úgy mint a Fajkasházy, csak éppen torokból mondom a "r" betűket, nagyanyám sokat beszélt franciául és én tőle tanultam beszélni...
2. Az a kislány akinek átadta egy potentát lánya volt.
Azóta sem tudom, hogy melyik variáció miatt mondta nekem meg ezt az utolsó pillanatban...

A másik történet ugyanilyen, csak kissé humorosabb, és itt már tényleg a raccsolásomon van a hangsúly...:-)))
Szóval volt egy szavalóverseny az osztályban, aki nyert volna az továbbjut az iskolai, kerületi stb döntőbe, miondenki egy szabadon választott verssel készülhetett az első válogatásra. Én kedvenc versemmel, Arany János Walesi bárdok -jával készültem... a mai napig nem felejtem el... kiálltam a dobogóra (akkor még volt ilyen), nem is néztem senkire, hanem teljes átéléssel kezdtem szavalni... csak éppen mikor ida értem, hogy "ti urak, ti urak, ti velsz ebek, hát ne éljen Eduárd????!!!" - akkor figyeltem fel arra, hogy az egész osztály eleinte némán kuncog, de mikor ezt mondtam, mindenkiből kitört a röhögés, szeretett magyartanárnőm is a könnyeit törölgette...:-))) -akkor abbahagytam a szavalást, pár másodpercig értetlenül bámultam, majd én is velük nevettem.... hát ez volt...

MIndkét történet valamikor általános iskola 6-7. osztályában történt... :-)))