Benedek Elek:
A Páva meg a varjú

Szárnyát a páva kiterjesztve
Magát nagy büszkén mutogatta.
Nézte a varjú szemmeresztve,
S magában mind ezt hajtogatta:
Kár, kár, de igaz,
E hetyke pimasz
Szebb, mint én vagyok,
Tolla hogy ragyog.

Nagy volt a varjú irigysége,
De hallj csudát! mindjárt lett vége,
Amint megszólalt büszke páva
Fülsértőn, rikoltva fennen.
-Most már magamat nem szégyellem,
Károgott a varjú. A páva
Bár szép a tolla, de csúf a hangja,
S így végre is alsóbb a rangja.

S elégedetten, csúf károgással
Tovább repült a varjú egy házzal.