Teljesen együttérzek veled!
Én már írtam is 1 másik helyen, hogy elég nyomasztó anyának lenni, állandóan szembesülnöm kell hogy nem jól csinálok vmit.

A konkrét helyzetre. Régen a nagyanyám azt tartotta, hogy a gyereket nem szabad dícsérni, hogy szép, mert elviszi az ördög, mert annak a legszebbek kellenek.
Ezért a mi falunkban kedveskedve mondták, hogy kis pocsék, vakarcs meg ilyesmiket.
Ebből talán belém ivódott vmi, mert én is ritkán dicsekedtem a fiúkkal.
Én pedig 3 éves korában hagytam ott a kórházban a fiamat, mert kivették a manduláját, és akkor még nem lehetett vele maradni. Most mikor a tesója volt benn felhánytorgatta, hogy a kicsivel bezzeg ott maradtam.

Én állandóan mindent beismerek, űgy éreztem jót csinálok, rosszul sikerült , van ilyen.