Egy vicinális melletti település vasúti kapcsolatáról egy inkább szociológiai irás.

Ime először :

Szügy


Szügy dinamikusan fejlődő település, ahol az állomás a köztér és a nyilvánosság rendszerén belül sajátos helyzetben van: az épületet jelenleg magánlakásként bérlik a vasúttól, vagyis az állomásépület a megálló közterületén belül lezárt magánterületet képez. Az itt végzett munka nagyrészt erre a helyzetre kérdezett rá, a település egyéni köztérhasználatainak vizsgálatával, a nyilvános és magánszféra határainak feltérképezésével és elmozdítási kísérleteivel.

Szügy hagyományosan tisztviselő település volt, ahol "egyenruhás" családok laktak, több generáción át vasúti vagy más közszolgálatban. Ebből kifolyólag a vasútnak és a hozzá kapcsolódó intézményeknek nagyon komoly szerepe és rangja volt a falusiak között - ezt a kötődést az elmúlt 20-30 év leépítési hullámainak sorozata és az a tény, hogy a felhagyott vasúti épületeket egyszerűen hagyják pusztulni, jelentősen fellazította. A jelenlegi fejlesztők idetelepülésekor is fontos tényező volt a létező vasúti infrastruktúra, aminek a jelek szerint a prioritása mind a múlt emlékeiben, mind a jövő terveiben megvan, csak a mai gyakorlat cáfol rá az elmondottakra. Az említett konfliktus mellett fontos tényező az is, hogy itt a vasútvonal a település határán húzódik, így az állomás áthelyezése sem hozná azt közelebb a központhoz.

A falu közéletének és az egykori állomásépület helyzetének vizsgálata a magán- és nyilvános szféra határainak feltérképezéséhez, a közterek használati szokásaihoz vezetett.

Még a helyszíni munka kezdete előtt megkezdődött az együttműködés a helyi iskola diákjaival, akik faluképét és vasúttal kapcsolatos élményeit az állomás és környéke képeinek átrajzolásával és közös elemzésével térképezték fel a résztvevők. Ez egyben lehetőséget teremtett arra is, hogy személyes kapcsolatok alakuljanak ki (amiből aztán Bölöni Kata (ELTE) és Harminder Shergill (LMU) munkája született) és a gyerekeken keresztül tematizálhatóvá vált a vasút, az állomás és környékének kérdése.

Az egyik első kérdésre - hogy ti. konfliktus-e valóban az épület magáncélú használata, van-e szükség valóban egy önálló állomásépületre - a választ Olcay Aksu (LMU) kísérlete kereste. Ő egy sátrat ill. annak felverését használta eszközül arra, hogy a periferiális helyzetektől a legintimebb terekig eljusson és a helybeliek nyitottságát és kommunikációkészségét vizsgálja. Magánemberként a legszélsőségesebb helyzetekig eljuthatott (nappaliban sátorozás, tábor a templomban), amikor azonban az állomás és környékének vizsgálatakor másodszorra a közösség képviselőjeként kezdett el viselkedni és hasonlóképpen bejutni a (valamikor nyilvános) privát terekbe, határozott és kétségbeesett ellenállásba ütközött. Kiderült, hogy a magán és nyilvános zónák határai nem a fizikai határokon húzódnak, és a közösség személyes viszonyai is befolyásolják a terek bejárhatóságát.

A közösségi terek használatával kapcsolatban Candida Correa de Sá (LMU) és Kiss Ida (B2830) végzett vizsgálatokat, ahol fogalmakhoz kapcsolódó tereket térképeztek fel, a falu közös mentális térképét felrajzolva és egyúttal azokat az igényeket is megismerve, amik a közösség élményéből és gyakorlatából hiányoznak. A résztvevők kijelentéseit a váróterem falára kasírozták, így közössé téve azokat, és a vizsgálat eredményei alapján egy komplex térbeli fejlesztést alakítanak ki, ami képes betölteni a jelenlegi hiányokat és további lépések irányába mutat. A közösség elhagyott tereinek felélesztését szolgálta a két, nagy sikerű filmvetítés is a helyi, évek óta zárva tartó moziban, ami lehetőséget teremtett annak újbóli birtokbavételére, a jelenlegi állapot szükségességét megkérdőjelezve.

Bölöni Kata (ELTE) és Harminder Shergill (LMU) a falusi gyerekek térhasználatát vizsgálták igen részletesen, kiterjesztve azt a helyi közösségek és mintakövetés, a nyelvhasználat és terekhez kapcsolódó mítoszok és narratívák feltérképezésére. A gyerekekkel való kommunikációban a fogyasztói kultúra elemeit használták fel (divat) a kortárs médiumok alkalmazásával, a sztár-kultuszt fokozatosan térbeli beavatkozásokra lebontva. A projekt végén a gyerekekkel közös helyet alakítottak ki a váróteremben, folytatásaként pedig kiterjedt közösségi információs rendszer és teleház-program beindításán dolgoznak.

Pais Panni (ELTE) narratív mélyinterjú-sorozatot készített volt vasúti alkalmazottakkal, amik során a vasút szerepét vizsgálta a helyi identitás és kulturális-közéleti rendszerek létrejöttében. A sorozat folytatásaként és feldolgozásaként a vasúthoz kapcsolódó tereket és azok leírásait, történeteit kutatja.