OK. Most már - utólag - tudom, hogy hülyeséget csináltam. Viszont akkor - még a negatív élmények hatása miatt - nem mérlegeltem semmit, nem gondolkodtam előre, hanem a lehető leggyorsabb módszert választottam. Ez van. Visszaszívni nem tudom.
Marad a lista pihenőben. Nem probléma. Úgysem nagyon érek rá mostanság. Annyi egyeztetésre, értekezletre kell mennem, hogy már azon is gondolkodom, hogy a NET-et is otthagyom. Mert csak elveszi az értékes időmet. Pláne akkor, ha megnézed ezt a listát is. Először jött Kivi. Ugyebár az előítéleteivel. Válaszoltam rá. Igyekeztem kulturáltan. Szándékosan félremagyarázta, belevette azt, amiről nem is beszéltem. Közben megjelent dhpage. Szintén beindult. Majd egyszer csak nomad is. Utána Dingo... És megint ugyanott lennénk, mint az IKT 2.0-án, ahol szép lassan bekapcsolódott az összes emberke, és mindenkinek "csak velem" volt problémája. Aztán már a kerékpározás ügye fel sem merült... Majd, amikor lecsillapodott a dolog, pihenőre vettük a témát, és áttértünk másra, hirtelen megint visszaköszön valamelyik rész. Megint elindul az áradat. Persze - mivel nincs új érv, új ötlet - előveszik a régi, már lezárt dolgokat (pl. elvártam volna köszönetet, ki honnan és mikor lépett ki, na és persze miért). Na és ami érdekes, hogy mások hallgatását, vagy a vita miatti ellenkezését meg úgy tüntetik fel, mintha "a többiek" mindennel, amit Ők mondanak egyetértettek volna velük.
Igaz, kénytelenek voltak pár dolgot kivenni ebből a repertoárból.
- Ilyen például, a "kit képviselsz" kérdés. Ugyanis a VBB-től is és az MK-tól is kaptam képviseleti jogokat. Tehát ezt már nem lehet felhasználni. Mi is akkor a megoldás? Visszatérünk a régi dolgokhoz.
- Ilyen például a "miért reklámozod a tevékenységed" című. Igaz, hogy még korábban pont Ők tették fel a kérdést, hogy "ugyan már, mire vagy büszke, mit tettél értünk". Csak hát erre már nem emlékeznek. Olyan régen volt...
- Amikor ezzel is lebőgtek, akkor jött a következő támadási érv. Mégpedig az, hogy a többiek bezzeg nem reklámozzák magukat. Ez így is van, de Őket nem is támadták meg azzal, hogy bizonyítson, hogy mit csinált. Csak hát ezt már ciki lenne mellé tenni, mert így egyben kiderül, hogy az első provokációra adott válasz a második provokáció alapját szolgálja...
- Aztán jött a név használati dolog is. Ameddig tag voltam, nem volt probléma, mert a Kft. "elismerte a kitalálói" jogomat azzal, hogy hallgatólagosan engedélyezte a névhasználatot. Igen ám, de most már nem vagyok tag. Előjött a névhasználati dolog is. Mi volt az érvelés Kft. felé? Az, hogy én találtam ki. Az már fel sem tűnt, hogy már nem vagyok benne a társaságban, és lehet, hogy ezért jött elő a kérdés...
Ezek is tipikus példák arra, hogy nem akarnak jó pár dologról tudomást venni. Amik pedig tények. Itt megint arról van szó, amit megpróbáltam dhpage-vel is megértetni, amikor még leveleztem vele, hogy Ő sem azt nézte - amikor rólam szóló dolgok alapján megváltozott a véleménye - hogy mit tettem, mi az, ami a nevemhez fűződik (bár ezt hangoztatja mindig), hanem csak annyit, hogy én vagyok benne a témában, vagy sem...