Nezd, nem tehetek semmit, hogy a masik okosabb legyen, ha nem akar. De azert tehetek valamit, hogy en okosabb legyek. A csapatmunka szep dolog (annak ellenere, hogy legtobbszor csak arra hasznaljak, hogy a bukas felelosseget el lehessen maszatolni), de mint ahogy a legjobb baratok sem mennek egyserre nagydolgozni, ugy a programozasban is van egy ertelmes hatara a csapatmunkanak, van egy olyan pont, ahol magad vagy es nincs tovabb mas, akire tamaszkodhatsz. Kepzeld magad ele a helyzetet: ahogy konkretizaljuk a feladatokat, egyszercsak elerkezik az a szint, ahol megsuznik a csapat, es onnantol mar a te szemelyes tudasod szamit csak. Ez igy van a paros programozasnal is. Namost azt, hogy hol er veget a csapatmunka es hol kezdodik az egyeni, lehet ugyan fixen rogziteni, de hulyeseg. Ha valaki meg tud valamit oldani egyedul, hiba arra egy csapatot krealni. Ha valaki valamivel nem boldogul egyedul, hiba ot egyedul hagyni. Az, hogy ki mivel boldogul, az valtozo. Lehet, hogy valakinek odaig terjed a kompetenciaja, hogy csak paros programozassal tud boldogulni. Jo. Akkor csinalja. De ha valaki ennel tobbet is tud (es szerencsere ott, ahol most dolgozom, a legtobben ennel joval tobbet tudnak), ott a csapatmunkat eleg csak a tervezes es az interface-ek meghatarozasara korlatozni, onnan mar mindenki tudja a dolgat. Ha megis elakad valaki, megbeszeljuk, hogy mi legyen. A jozan esz gyozedelmeskedik a kodifikalt modszerek folott.