TÜNDÉr Creative Commons License 2003.12.03 0 0 65
Sziasztok!
Gaabor látta a házat múlt héten, ui vittük a csempét, illetve annak egy részét. Azt mondja, ellentétben az itt írtakkakl, még mindig nem volt 100%-osan befejezve a tető felettünk, ugyanakkor a túloldalon elkezdték a külső vakolást. Úgyhogy szépül.
Mi most éppen arra várunk,hogy visszakapjuk a földhivatalban lepecsételt szerződést az ügyvédtől, jobban mondva a módosítást, mert persze az OTP rögtön visszadobta, hogy nem volt benne tételesen feltüntetve az ÁFA-visszatérítés, ill. a megelőlegezett hitel(szoc.pol). Én enyhén szólva fel is voltam háborodva, hogy ugye mi voltunk kb. a harmincadikak, akikkel megkötötték a szerződést, és ilyen hiba előfordulhat. Persze az ügyvédváltásra rá lehet fogni...
Másik oldalról az OTP-nél mibe telne közölni, mikor érdeklődik az ember (mert persze mindenki elmegy min. egyszer előtte érdeklődni, hogy mi hogy..), hogy a szerződéssel kapcsolatban ilyen és ilyen feltételeink vannak. Mert persze állítólag ez bankfüggő, és nem mindenütt kérik. Inkább nagy büszkén mondta az ügyintéző, hogy gyakori hiba, "vissza is küldünk mindenkit" Egyébként meg ezen kívűl is félretájékoztattak bennünket, mert a korábbi ügyintéző ajánlgatta a lakáskasszaszerződéssel kombinált hitelt, így a törlesztőrészlet jóval kedvezőbb lenne az első 9 évben, és most tudtuk meg, hogy azt mi nem tudjuk igénybe venni, csak azonnal beköltözhető, tehát lényegében csak használt lakásnál alkamazható. Pedig még szép kis kalkulációt is kaptunk az előző ügyintézőtől.
Szóval ez a kis közjáték egy szabadnapunkba és kb. 2-3 hetes késésbe került. Meg persze újra kell kérni pár igazolást a bizonyos 30 nap miatt...
Érdekelne, hogy nektek hogy mentek ezek a dolgok, gondolom Sacykáék már rég túl vannak rajta.
Előzmény: yaszs (64)