Arra óhajtok válaszolni, ami építő. Korántsem gondolom, hogy kapásból minden felvetett ötletem meg- és egyetértést hoz.
(S mivel aligha közöltem fontossági sorrendben; a munkanélküliség megoldására a további eszmecserét mellőzöm,
ha netán úgy vélem, hogy mégiscsak érdemes lenne megvizsgálni az ok és okozat közötti látszólagos összefüggést, akkor akár nyithatok egy külön topicot is …)
Azok a gondolatok, melyek megértést rezonáltak, sőt továbbfejlesztödtek – Alice és mások kreativitásából, - amelyeket úgy vélek megérinthetnek és megmozdíthatnak másokat is, a lényegesek.
Hátha vágyaink utópiája elkezd megvalósulni!
A centrumban az oktatás van, mind szellemi, mind fizikai (és esetleg lelki, bár ezutóbbi gyakran akad fenn az ideológiai zátonyokon) szinten.
Egy ezermérföldes út is egy lépéssel kezdődik. Lehetséges egy olyan állomását is látni a jövőben, ahol a pécsi, veszprémi és debreceni egyetemek éppolyan, vagy még markánsabb renoméval rendelkeznek, mint Cambridge, Princeton és Sorbonne…:-)
”De addig, jaj!
Az úton, az úton
Száz diák vár…”
Egy felépítményt az alapoktól érdemes kezdeni.
A ”vas-és-acél-ország” image helyett legyünk az Oktatás és gyógyítás-országa!
A híres magyar vendégszeretet talán még nem senyvedt el teljesen. Nem a szokványos túrista-paradicsommá fejlesztés (hisz valljuk be akármilyen szép helyek vannak, pl Hévíz kapacitása nem ér fel 100 km tengerparttal), hanem szanatóriumok, specializálódott kórházak (mint pl a petö intézet), netán átmeneti formák az oktatás és gyógyítás között, azaz olyan munkaterápia, ahol készségek elsajátítása teszi a résztvevök életét tartalmasabbá, … és még folytathanám a vágyálmokat…
Az alap az oktatás becsülete. Ehhez a iskolai rendszer gyökeres változtatására van szükség, ami nehezen megy, ha a tanári pályára csak olyanok mennek (a néhány elhivatotton kívül), akik máshol nem felelnek meg. Mi lehet vonzó egy pedagógus pályaválasztásban? A fizetés? A munka öröme? A nyári szabadság? A hatalom lehetősége?
Vélem, hogy ha a pedagógusi fizetéseket radikálisan felemelve, sokan vállalnák a bennük szunnyadó pedagógusi tehetséget. Akik egyébként nem, mert ambiciózusak és szükségük van – mint mindnyájunknak – elismerésre, még pénzben kifejezve is.
Természetesem ezzel párhuzamosan a követelményeket is meg lehet emelni.
Ahogy Semmelwies rájött, a testi higénia fontosságára, a tanárnak is szükséges a rendszeres mentális higénia: ahogy vértöl csatakosan egy operáció után nem szabad egy újszülött anyát megvizsgálni, hasonlóan: koszos gondolatokkal nem szabad gyerekekhez nyúlni.
A nevetséges kifogás, amit Semmelweiss kollegái hoztak fel: ”egy úriember keze mindig tiszta” itt sem érvényes: kellö ”mosakodás” nélkül egy tanár elméje nem tiszta automatikusan:o)
Tehát: desztillálva: abban többen egyetértenek, hogy
Legyen az oktatás a költségvetésben jóval lényegesebb tényező, mint jelenleg!
Kétlem, hogy egy politikus lát ebben fantáziát. Olyasmire energiát fordítani, ami 20 év múlva kezd gyümölcsöt teremni??? Nääää! Egy politikus kedvenc ”növény”-e, az pontban három és fél év után hoz gyümölcsöt…de csak annyit, amennyi az újraválasztáshoz kell. Mit érdekli öt az olyan jövő, amelyböl nem lát azonnali hasznot?
A politika útcvesztői továbbá gyakran ellenséggé kényszerítik az egyébként egymást megértő, söt egymást kiegészítö tehetségeket, lásd oliviane válasza, ami részben válasz is a topic-címben feltett kérdésre.
”Jó szakember XY, de mivel %#-pártra szavaz, vagy azzal szimpatizáns, szó sem lehet nekünk ¤|¤-pártiaknak vele együttmüködni…”
Tehát most úgy látom, hogy a legkézenfekvőbb válasz a topicinditó által feltett kérdésre:
A politikusok miatt nem tud a magyar szót érteni!
Pedig elvben azért vannak a pozicióban, mert azt vélik a választók, hogy majd ők lesznek a szószólói az igényeiknek...HAHH! és kapnak helyette egy hatalomrészegen élösködő rablóbandát....:-(
Folytatva: –a maoistának vélt testedzést /:o)/ – úgy tünik nem fejtettem ki kellőképp.
Megint: A katonaság helyett minden fiatal kapjon lehetöséget a csoportos testi foglalkozásokra, mint pl túlélés erdőben, rafting, kötéltánc, zsonglörözés, gólyalábon-járás, úszás, hegymászás, elsősegély, masszázs, asztalosmunka, evezés, kerámia, etc. Akár prociókra osztva, akár érettségi után egy évre benntlakásos módon, amitől nemcsak, hogy senki nem ódzkodik, hanem még más országok fiataljainak is vonzó lehet.
Ennyi mára – köszönöm az építő hozzászólásokat :-)