A wallis-indexről:

A Magyar Köztársaság végnapjai
2003. november 17. 12:00

Udvardy Zoltán
Ma azt olvashattuk a Legfelsőbb Bíróról, hogy ’’buzizsidócigány’’, s a köztársaság politikai egyensúlyának, szuverenitásának őrzésével megbízott, köztiszteletben álló tudósról, az államfőről, hogy primitív. Megindult a végső támadás a Magyar Köztársaság demokratikus berendezkedése, a hatalmi ágak egyensúlya, a demokratikus kontroll ellen.

Most kicsit elébe megyek a történteknek: azt, hogy amit jelenleg élünk, a Magyar Köztársaság végnapjai, valószínűleg utólag fogják megállapítani a történészek. Hogy mi következik ezután, azt még nem tudjuk. Egyértelmű viszont, hogy azok az események, amelyeknek tanúi vagyunk, olyan szinten rúgják föl a rendszerváltozás alapját képező társadalmi közmegegyezést, s olyan szinten teszik kétségessé az alkotmányos berendezkedést és a jogbiztonságot, hogy végérvényesen szétválik mindaz, ami eddig volt és mindaz, ami ezután jön. Nem tudom másképpen értelmezni azt, ami az index.hu című weboldalon a ma reggeli óráktól olvasható. Nem tudom másképp, mint az 1989. október 23-án kikiáltott köztársaság legitimitása, alkotmányos berendezkedése elleni támadásként értelmezni Uj Péter cikkét. Nem tudom másképp, mint egy tizenhárom éve működő status quo felrúgásaként értelmezni e sorokat:

’’Az átlagosnál primitívebb személyiségű, enyhén fosszilis Mádl Ferenc, akiről épp ideje megjegyezni, hogy verbálkommunikációs képességei semmivel sem jobbak, mint az oly sokszor és joggal gyalázott Medgyessyéi, izomból bólogat, mint a Lada kalaptartójára ragasztott plasztikkutya (…)’'.

Azt követően, hogy a vitatott választási eredményekkel hatalomra jutott baloldal támadást indított a civilizált európai államok berendezkedésének alapintézményei, a független sajtó, az állam által nem befolyásolt pénzügyi kontrollszervezetek és legutóbb a független bíróság ellen, az olvasott, profilját nézve szolgáltatásokat nyújtó és híreket közlő weboldal főszerkesztője (egyben a Népszabadság publicistája) ma megadta az alaphangot a köztársasági elnök elleni támadás utolsó szakaszára. A baloldal útjában álló személyek elleni támadások forgatókönyve szerint ilyenkor kerül sor az illető személy megalázásra, nagy nyilvánosság előtti sértegetésére.

Nem tudom, ki miképpen éli meg ezeket a végnapokat, a közmegegyezésen alapuló, eddig mindkét oldal részéről úgy-ahogy betartott megállapodás szertefoszlásának időszakát, de valahogy az a benyomása támad az embernek, mintha egy szélsőséges rezsim újbóli, gátlástalan térnyerésének tanúi lennénk, amit tehetetlenül néz végig a parlamenti ellenzék, és amihez szokás szerint cinikus mosollyal asszisztál a művelt Nyugat.

Másképpen, mint a köztársasági eszmény sárba taposását, nem tudom értelmezni azokat a sorokat, amikor a Legfelsőbb Bíróság elnökéről azt írja le az ország egyik leglátogatottabb weboldalának főszerkesztője, hogy ’’buzizsidócigány’’. Történjék ez bármely szövegkörnyezetben is, legyen az bár dacosság jelmezébe bújtatott kiállás mások vélt vagy valós sérelmei okán.

Nem, az már nem a független Magyar Köztársaság, ahol a miniszterelnök replikában utasítja vissza a bíróság figyelmeztetését, hogy sérülnek e hatalmi ág (a civilizált Európában a harmadik legfőbb hatalmi ág!) jogai, hogy támadás indult függetlensége ellen. Nem, az már nem a civilizált, s különféle platformokon álló, de a civilizáció levegőjét egyként belélegző értelmiség vitája, amikor a főbírói figyelmeztetésre adott válaszként a legerősebb parlamenti párthoz közel álló lap vezető publicistája megkérdezi:

’’Ki fossa tele a Playboy-nyuszis boxeralsót egy Magyar Hírlap-beli TGM-publicisztikától?’’

Félelmetes volt, s már megkongatta a civilizált, európai Magyarország törékeny képzete fölött a vészharangot, amikor egy napon azt hallottuk, hogy ’’ismeretlenek’’ agyba-főbe verték Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét, aki a kormányközeli Pannonplast ügyeinek feltárásával indirekt módon hozzájárult a brókerbotrány kirobbantásához. Úgy érezhettük, egy új, ’’bőrkabatos’’, fekete autós korszak közeleg, amikor a híradóban láthattuk, amint a PSZÁF elnökét súlyos sérülésekkel, hordágyon veszik ki a mentőautóból: azt az embert, aki egyértelműen botránykő volt a vezető kormánypárt szemében.

Drámai volt, amikor Lomnici Zoltán, a Legfelsőb Bíróság elnöke sajtótájékoztatót hívott össze, s a rá jellemző szerény stílusban, az újságírók gyűrűjében felolvasta tiltakozását független bíróságot ért támadás miatt.

Mindeddig viszont csak próbálkozások tanúi lehettünk. A Magyar Hírlapban vérig sérthették a bírákat, későrákosista fantáziálgatásokat ereszthettek meg holmi középosztályról, amely rasszista és fasisztoid.

Ma reggel már azt olvashatjuk a Legfelsőbb Bíróról, hogy ’’buzizsidócigány’’, s a köztársaság politikai egyensúlyának, szuverenitásának őrzésével megbízott, köztiszteletben álló tudósról, az államfőről, hogy primitív, s olyan, életkorára való célozgatások látnak napvilágot, melyek meghaladják az idős emberek iránti tiszteletre nevelt, európai kultúrember képzeletét – s tegyük hozzá: Föld bármely civilizációjához, kultúrájához tartozó ember képzeletét is, hiszen az idős embereket, már csak életkoruk miatt is, mindenhol tisztelik.

Ma reggel megindult egy újabb, nemtelen támadás független magyar köztársaságunk alapintézményei ellen. Keserű párhuzam volna, ha meg kellene állapítanom: csapataink már nincsenek, harcban sem állnak. Ezt tudatom az ország és a civilizált világ közvéleményével.