Ma jókedvem van, úgyhogy nesze:

DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF):
Köszönöm, elnök asszony. Ha azt akarom, hogy elhangozzék ez a súlyos kérdés, kénytelen vagyok elfogadni, de ez elképzelhetetlen, ennyi erővel a szociális minisztert is kérdezhetném.

Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tegnap, halottak napján elindultunk szeretteink sírjaihoz, ki-ki a maga temetőibe. De mit tegyenek azok, akik pontosan tudják, hol pusztultak szeretteik, ám akik azonban mégsem kaphatták meg a minden embernek kijáró végtisztességet mind a mai napig? '75. szeptember 29-én 23 óra 10 perckor szállt fel Ferihegyről a Malév 240-es járata Bejrút felé. Közel három óra múlva a már a leszálláshoz készülő repülőgép a libanoni főváros légikikötőjétől tíz kilométerre eltűnt a repülésirányítás képernyőjéről, és a gép a tengerbe csapódott. A finn külügyminiszter nemrég egy, a katasztrófáról szóló filmben ezt monda: ?A repülőgép lelövése szándékos kegyetlenség volt. Ki és miért tette, látszólag ismeretlen, de az elég egyértelmű, hogy a célpont az a palesztin csoport volt, amelynek tagjai a gépen utaztak, és akik Budapesten kaptak katonai kiképzést.ö

A tragédiához az vezetett, hogy a Malév olyan területre indított polgári járatot civil utasokkal és ismeretlen szállítmánnyal, ahol háborús cselekmények folytak. Ez okozta a tízfős magyar személyzet - Pintér János, Kvasz Károly, Majoros László, Mohovits Árpád, Horváth István, Herczeg Miklósné, Németh Lászlóné, Fried Richárd, Kmeth Ágnes, Szentpály Mercedesz - és az egyetlen magyar utas, Glausius Gábor halálát. A katasztrófa kivizsgálására a harci események és más okok miatt a szerencsétlenség után már nem került sor. Kísérlet sem történt arra, hogy az elhunytak földi maradványait felkutassák, azonosítsák és hazahozzák.

Mindez már a múlt. De ez a múlt lezáratlan. Hiába fordultak a kegyeleti bizottsághoz, hiába a Vöröskereszthez.

Interpellációm nem politikai, sem kül-, sem belpolitikai tekintetben. Interpellációm kegyeleti ügy; azért is csodálom, hogy így kezeli ezt a kormány. Éspedig nem általánosságban az, hanem a lehető legkonkrétabban, mert ennek a sokak által hírből ismert szerencsétlenségnek a története nem talált, hanem vállalt ügyem. Olyan segítségkérés vállalása, amellyel választópolgáraim, a hozzátartozók bíztak meg. Nem politikáról van szó tehát, hanem az elemi tisztességről, a végtisztességről és a hozzátartozók lelki megnyugvásáról. Arról, hogy a halálba küldött magyar gép szolgálatteljesítés közben meghalt személyzete és utasa is végre magyar földben nyugodhassék.

Ezért is fordulok önhöz, ezek szerint, államtitkár úr, nem a közlekedési miniszterhez. Azt kérem, hogy a kormány intézkedjék róla, hogy az ország légi szerencsétlenségben elhunyt polgárainak megadassék a végtisztesség itthon, magyar földben.

Figyelemmel várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár:
Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szerencsétlenség bekövetkeztekor, közel 30 évvel ezelőtt mind Magyarország, mind Libanon már részes állama volt a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, 1944. december 7-én aláírt egyezménynek. Mindamellett hatályos volt és jelenleg is hatályos a két ország között a polgári közlekedés tárgyában Bejrútban, 1966. január 15-én aláírt egyezmény.

Mindkét egyezmény rendelkezése alapján a libanoni hatóságoknak kötelességük volt kivizsgálni a baleset körülményeit, a vizsgálaton a magyar légügyi hatóságok képviselőinek részvételét biztosítani és a vizsgálat eredményét velük közölni. A diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződés rendelkezései alapján a Külügyminisztérium és a bejrúti magyar nagykövetség több alkalommal diplomáciai úton közbenjártak a baleset körülményeinek felderítésére indult vizsgálat felgyorsítása érdekében. Az adott körülmények között azonban az erőfeszítéseik nem vezettek eredményre, és e tekintetben teljesen mindegy volt, hogy milyen színű kormánya van Magyarországnak, ez konzekvensen érvényre jutott az elmúlt közel 30 évben.

A Malév Részvénytársaság 1976. március 9-ei repülésbiztonsági értekezletéről készült jegyzőkönyv szerint a bizottság által lezárt repülőesemény első vizsgálatát követően nem került újabb körülmény napvilágra, így nem várható az, hogy a 700-800 méter mélyben levő repülőgéproncsokat kiemeljék.

Magam és a Malév Részvénytársaság nevében is szeretném őszinte részvétemet kifejezni a balesetben elhunyt áldozatok hozzátartozóinak. Az ügyben a Malév Részvénytársaság dolgozói mindent elkövetnek annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak ennek a csaknem 30 évvel ezelőtti eseménynek a felderítésében, támogatják a hozzátartozókat kegyeleti jogaik megfelelő gyakorlásában. Ennek részeként a Malév a Farkasréti temetőben az elhunyt áldozatoknak emelt régi síremléket a kijáró végtisztességhez méltó módon a halottak napjára felújíttatta, a síremléket megtisztították, a betűket, számokat újravésték, és a későbbiek során a síremlék szerkezetének átalakítását is el fogják végezni. (Folyamatos zaj a teremben.)

Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF):
Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a lehetőséget. Erről a malévos síremlékről persze tudunk, leginkább az érintettek, a hátramaradottak tudnak, akik tegnap, tegnapelőtt meg is koszorúzták, én azonban nem ezt kérdeztem. Nem a diplomáciai szerződések felsorolását vártam, mert én ezekkel tisztában vagyok, tisztelt államtitkár úr. Nem egy ilyen gebinbe kiadott választ vártam ebben az ügyben, ez egy méltatlan válasz. Ez fölkészületlenség, ez a pont, a feladat letudása.

Tisztelt Elnök Asszony! Nemrégiben az öcsém megkereste dédapánk sírhelyét, aki az első világháborúban veszítette életét, az első világháború vége felé. Megtalálta. Megtalálta, igaz, hogy dolgoznia kellett, igaz ugyan, hogy levéltárban, Bécsben és Budapesten dolgoznia kellett, de mert akarta, megtalálta. És nem azzal állt elő a családtagoknak - akik persze örültek, hogy ez a felfedezés és ez a kegyeleti aktus megtörténhetett -, hogy sajnos nincs, pedig sokat dolgoztunk vele (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), tisztelt államtitkár úr.

Sajnos, ezt a méltatlan választ a hozzátartozók nevében elfogadni nem áll módomban. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)