Ez tényleg tök jó! Aggódtam, hogy ki lesz a falszomszéd, de akkor ha ilyen jól összejöttünk, gondolom megértjük majd egymást. :)
Az, hogy kinéztétek, mit takar? Le is foglaltátok? Vagy szándéknyilatkoztatok? Szerződés megvan? És mikor foglaltátok le? Egyébként az a kedvenc lakásom, tök olyan, mint a miénk, csak van ablaka a fürdőszobának, ezt irigylem kicsit. :)
Amikor nyáron még egybe volt nyitva kettőnk lakása, vicceltünk is vele, hogy így kéne hagyni, szólni a szomszédnak, hogy fizesse csak ki nyugodtan a lakását, majd mi vigyázunk rá. :)
A Beától nagyon nehéz bármit kicsikarni. Amikor júliusban beszálltunk, épp nyakunkon volt a falak áttologatásának a határideje. Eszébe sem jutott, hogy ahhoz egy kicsit nagyobb alaprajz nem árt, mint ami a neten van és esetleg beméretezve. De aztán fénymásolt nekünk egyet. A látványterveket láttam a falon akkor egyszer, azóta semmit, úgyhogy nagyon boldoggá tennél, ha elküldenéd. :) Küldtem levelet az ügyben.
A naprakészségről annyit, hogy amikor kinéztem magamnak ezt a házat, két nap múlva eltűnt a honlap és kb. három hét múlva került elő. Már el voltam keseredve, hogy elkelt minden lakás, azért szedték le. Valószínűleg a Bea nem bírja a honlap menedzselését is, azért hanyagolják. Meg azért, mert így is elkelt minden lakás. Amikor még ücsörögtünk néha nála, alig bírtunk két mondatot beszélni, mert állandóan érdeklődtek telefonon is, meg személyesen is.
Nem volt szó, de ez azért a hírekből valamennyire tudható. Van egy lokálpatrióta, aki hasznos infókból csinált egy kis oldalt, ott vannak rendezési tervek a faluról és ott látszik, hogy hova jön az M0-s és az elkerülő út. Én nem félek a forgalomtól, viszont nem lesz akkora dugó az Árpád híd felé, ami feltétlen pozitívum. Az elkerülő úttal meg egyetértek!
Az OTP-ről legközelebb, mert mennem kell megnézni a házat. :)