Kétségbeesés: az a lány beszédhibás! Hallottam csacsogni, nevetgélni, de azok az sz-betűk! Februárban csak bőgni, meg telefonjába suttogva sikoltozni hallottam, de most, ahogy, nem is találom a megfelelő kifejezést, nevetgélt, trécselt, pletykálkodott... Mindenesetre jól megnéztem magamnak. Ugyanazt a sálat viselte, mint nyolc hónapja. Legalább száznyolcvan centi magas, és mint már februárban is sejtettem, valamilyen felsőoktatási intézmény hallgatója; tehát lehet valami valós elem abban a februári hipotézisemben, hogy azon a zegernyés reggelen mintha egy kollokviumról késett volna csak el a rendkívüli időjárási körülmények miatt. De csak ezért sírt volna oly szívszaggatóan, minden más csak az én képzelődésem volt volna?

A rejtély jelen vonatkozások miatt most úgy árnyalódik, hogy felveszi a legszürkébb tónust. Egykedvűen várom a fejleményeket ajkamba harapva.