Kluivert: „Gólt akarok lőni a Nou Camp gyepén is”
Az FC Barcelona holland sztárja, Patrick Kluivert a csapat tagjaival egyetemben teljesen elégedetten nyilatkozott a Panionios elleni UEFA-kupa mérkőzés után. Támadónk mellett Rafael Márquez és Phillip Cocu is villáminterjút adott a Barça hivatalos honlapjának.
Patrick Kluivert, aki Javier Saviola helyére állt be a második félidőben, a következőket mondta a siker után: „Nagyon örülök, hogy győztünk, annak meg különösképpen, hogy végre gólt szereztem. Ugyanakkor most már hazai pályán is szeretnék betalálni, hiszen sokkal tartozom a szurkolóknak. Meg fogok küzdeni azért, hogy a kezdőcsapatban kapjak helyet, de ha ez nem sikerülne, akkor is be kell találnom a következő hazai mérkőzésünkön, vissza kell szereznem a szurkolók támogatását.”
A mexikói válogatott kitűnősége, Rafael Márquez a tegnapi mérkőzés folyamán ragyogóan mutatkozott be új szerepkörében, Ő volt ugyanis a Barça védekező középpályása: „Remek munkát végeztünk. Személy szerint remekül éreztem magam a pályán, de mindenki jó teljesítményt nyújtott. Azt az utasítást kaptuk a mestertől, hogy legyünk türelmesek, próbáljuk a saját játékunkat játszani, és ha lehetőségünk akad a gólszerzésre, akkor kíméletlenül használjuk ki. Luis García és Ronaldinho kitűnően játszott, remekül megértik egymást.”
Phillip Cocu is elégedett volt mint a csapat, mind a védelem teljesítményével: „Úgy érzem, lassan megszokom új szerepkörömet, és jól helytállok a védelem tengelyében. Remélem, még nagyon sokszor fog az megismétlődni az idényben, hogy az ellenfél nem talál a kapunkba. Jó mérkőzés volt, uraltuk a játékot, és megérdemelten győztünk ilyen arányban is. Úgy tűnik, elindultunk felfelé...”
[NoYbee] - EuroBarça