yaszs
2003.11.07
|
|
0 0
41
|
Sziasztok,
Régóta nem jelentkeztem, nagyon el voltunk havazva (szerződés + munka). Szóval, a 29-es lakást néztük ki (Sacykának még egy közvetlen szomszéd). Kösz a sok hasznos infot, főleg annak örülünk, hogy kész a tető.
Nem tudom, hogy kaptatok-e 3D látványterveket a B épületről, ha esetleg valaki nem kapott és érdekelné, el tudom küldeni (7 jpg), érdemes lenne betenni az albumba ezeket is. Egyébként csodálkozom, hogy ezek a képek nincsenek kint a Tópart honlapján, azt hiszem, sokakat vásárlásra buzdítottak volna. A honlap egyébként sem mondható túlságosan naprakésznek (milyen finoman fogalmazok!): ha jól értettem amit írtatok, a honlapon hirdetett, az A épületben lévő lakások már hónapokkal ezelőtt elkeltek, a hitelfeltételek is a tavalyi(?) állapotokat tükrözik. Persze, lehet, hogy csak azért hanyagolják, mert jó bornak nem kell cégér.
Nem volt még szó az M0-ás Duna hídjáról sem, pedig ez is jeletősen befolyásolhatja jövőbeni életünket: a tervek szerint az M0-ás északi Duna-hídjának lehajtója a Corával szemben lesz. Ez egyrészt forgalomnövekedést okozna, de a pesti oldal és Kelet-Magyarország (M3) sokkal jobban megközelíthető lenne. A budakalászi önkormányzat azonban csak akkor járul hozzá a híd megépítéséhez, ha megépül a Budakalászt elkerülő útszakasz is (jogos). Ez azonban sok ftot igényelne, mivel délre a Város (Bp) van, északról kerülve pedig hegyek + természetvédelmi terület, erre már nincs pénz ezért most információim szerint itt áll a dolog. Egyébként, az eredeti tervek szerint 2006-ra valósult volna meg a híd, szóval ez nem a homályos távolba vesző jövő.
A lakáshitellel, és az újpesti OTP-vel kapcsolatban van már tapasztalatotok?
Sziasztok,
yaszs |
|