Őszi alkony M.L

Agyvérzése van a Napnak,
némán búcsút int a tájra.
Arany sugár-trombitája
nem harsogja már a fényt.

A Föld-vulkán lárva kérgén
felbűvölte, megérlelte,
mi jót rejtett a Föld lelke:
almát, búzát, bort, mesét.

Nyugodtan megy. Lent a földben
tavasz-álmot hagyott hátra:
gumót, hagymát; fent a fákra
rügyet csókolt és reményt.

Így volna jó egyszer némán:
titok-rügy, tulipán-hagyma
mélyén tavaszt, reményt hagyva,
áldó csendben tűnni el.

(1958)