Ezt a kert-dolgot én is hallottam, és minket is érint. Szerencsére amikor készítettük a szerződést, illetve amikor a változtatásokat átvezette a P. ügyvédúr (nemtom, ezt miért nem lehet kiírni, de a moderátor törölte miatta a hozzászólásomat), még az aláírás előtt észrevettem, hogy nem esik szó a kertről, úgyhogy rádörrentem, hogy ugye ő is természetesnek gondolja, hogy ez is benne kell, hogy legyen. Azonnal beleírta, csak azt nem értem teljesen, hogy bruttó vagy nettó nagyságot tűntetett fel, mert ha ez a terület terasszal együtt értendő, akkor kisebb, mint amiről a Bea beszélt, ha nélküle, akkor meg jóval nagyobb. De erről majd elvitatkozgatunk. :)
Mindenesetre szerintem is mindenképpen csak akkor írjátok alá a szerződést, ha benne lesz az eredeti kertméret. Hiszen ezzel együtt értendő az ár, és ha nem akkora lesz, akkor minimum kártérítéssel tartoznak. Lassan szorítja őket az idő, mert dec. közepére várják az első 50% fizetését, és ha hitelből vásároltok - nyilván majdnem mindenki így van vele -, akkor az minimum 2-3 hónap, amíg elbírálják.
Kiváncsi vagyok az új ügyvédre, nekünk is van még vele dolgunk, mert a tárolóról még nem szerződtünk csak lefoglaltuk. Pláne azért érdekes az ügyvédváltás, mert van egy kis letétünk a P. ügyvédúrnál... Most nemtom, hogy honnan fogjuk visszakapni.
A járólap miatt nagyon szomorú vagyok, mert már kinéztem egy gyönyörű, meleg narancsvörös, igazi mediterrán lapot a teraszokra. Azért gondolom a Turi szépet fog választani. :) Egyébként azon gondolkoztam, hogy ha egy év múlva feltöröm és kicserélem, abba ki tud beleszólni? :)
Erről jut eszembe: ti milyen sötétítést terveztek? Mi vacillálunk valami szép redőny (semmiképp sem fehér) és a spaletta között. Nemtom, hogy a spalettát engednék-e...