Ami a Mikulást, Karácsonyt Húsvétot illeti...
Mikulás előtti este (ez ovodáskorukra volt jellemző, mert ugye iskolába már nem volt reggel annyi idő...) kipucoltunk minden cipőt, persze ez inkább csak képletes, mert inkább csak a házi mamuszkáikat meg a sima vízzel áttörölhető kiscsizmáikat raktuk az ablakba, aztán aznap mindig egy nagy szívás volt, mert nekem nem volt szabad elaludni előttük, ők meg ugye nagyon izgatottak voltak, mit hoz holnap a Mikulás. Mindenesetre én minidg minden ajándékot, csokit, apró bazárban kapható játékokat, Télapós mesekönyvet stb piros celofánba csomagoltam, aztán már csak az volt a dolgom, hogy mikor a gyerekek már TÉNYLEG aludtak, és a férjem is RÉGEN horkolt már - a férfiak valahogy nemigazán értik az effajta romantikát - valahogy minél halkabban bele tudjam bűvészkedni az ablakban álló cipőcskékbe meg mellé a zizegő celofánpaíros csomagocskákat. Mindig mind a két lánynak ugyanannyit vettünk, de az ajándékoknál voltak eltérések, a természetükből adódóan. Reggel aztán én már hajnalban felkeltem, mert le akartam aratni munkám gyümölcsét, azt a pillanatot, mikor ébredeznek és meglátják (előtte egy-két perccel még lelket leheltem álmos apjukba is, le ne késse...) volt mindig meglepetés!
Azt, hogy mikor jöttek rá, hogy nem is a Mikulás hozza, hanem valahogy máshogy kerülnek oda, nem tudom datálni, mert valahogy annyira természetes volt az egész, egyszer csak rájöttek, de a Mikulás azután is majdnem ugyanúgy jött, csak később a cipők kinn maradtak az előszobában. No meg arra kellett mindig vigyázni, hogy később este jöjjön a Mikulás előző nap, de ezt is meg lehetett mindig oldani.
A Karácsony nálunk mióta a gyerekek egyáltalán felfogták mi az, mindig délután 4 órakor jön! Ugyanis ebéd után elaludtak (szerencsés vagyok, az enyémek SZERETTEK aludni), ezalatt feldiszitettük apuval a fát, aláraktuk az ajándékokat, aztán már csak azt kellett megvárni, hogy anyámék, öcsém (akkor még nem volt házas) betoppanjanak, aztán máris jöhetett a Jézuska, mindig azonos koerográfia szerint. Mi ketten a férjemmel benn maradtunk a nagyszobában, én beállítottam a magnót a karácsonyi kazettára, férjem meggyujtotta a csillagszórókat, én megráztam a csengőt. A csengő minig akkor szólalt meg, mielőtt a Mennyből az angyal megszólalt volna, ezt az éneket közösen elénekeltük, nekem kicsit nehezen ment, mert állandóan a sírás fojtogatott annak ellenére, hogy nagyon nehezen tudok sírni, nem tudom miért van ez, mindegy, végigénekeltük a dalt, megvártuk, míg minden csillagszóró utolsót lobban, utána én felkapcsoltam a villanyt, azt mondtam, hogy "Boldog karácsonyt kivánok mindenkinek", összepuszilkodtunk, és utána jött az ajándékosztás. MIndenki mindenkinek átadta az ajándékait, meg kellett várni míg az felbontja, együtt lelkendeztünk... utána én kirántottam az előre bepanírozott pontyszeleteket (gyerekeknek halrudacskákat), majd asztalhoz ültünk, és egy igen finom karácsonyi vacsorát ettünk rántott hallal, hagymás-ecetes krumplisalátával, utána különféle édességek, mi felnőttek bort ittunk, a gyerekek meg a fa alatt az ajándékokkal játszottak.
A HUsvét is valami ilyesmi volt... én pl. emlékszem, hogy egyszer vettünk a gyerekeknekegy igazi élő kisnyuszit, és vettünk persze barkát is, az a barka eléggé érett volt, és azt mondtam a gyerekeknek, hogy ami a barkáből látszik, az a kis nyuszi farka, és meglátjátok, holnapra lesz alatta igazi kisnyuszi is. Azt a csodálatot, mikor TÉNYLEG MÁSNAP REGGEL OTT VOLT A KISNYUSZI IGAZI ÉLŐ... monjuk a kertben lévő tojáskeresés nemigen jött volna be, mert a lakótelepen erre igen kevés volt a lehetőség, de maga az, hogy mi csináltunk kicsi csodákat az ő fiatal gyerekkorukban... nem, nem szabad ezt kihagyni.
Ez csak és kizárólag pluszt ad a gyereknek. És igen, előbb utóbb (manapság inkább előbb mint utóbb) a TÖBBI GYEREKTŐL megtudják, hogy izé... nem is biztos, hogy ez így van... és kételkedni kezdenek. Az én véleményem az, hogy mihelyst kételkedni kezdenek, meg kell mondani az igazat, persze megfelelő formában. (Erre is vannak ötleteim egyébként...)
