canary1 Creative Commons License 2003.10.23 0 0 38
Üdv!

Szóval: akármennyire meregetem a szemeimet, csak egyetlen képet látok, a bal oldalit, melyen a madár vöröslő háttér előtt ül egy vízből kiálló tuskón. Hogy a kérdéses madár él-e, ezt hirtelen eldönteni nem tudom, s egy kicsit el is bizonytalanodtam, főleg a National Geographic Magyarország magazin 2003. májusi számának címlapján szereplő jégmadár megpillantása, illetve a kép elkészültét övező rejtélyek, viták, mondhatni össztüzek (melyeknek célpontja a kép készítője, Szentpéteri L. József) vihara óta. De szerintem lehetséges, hogy élő. Mármint a gém. Ezt látszik igazolni a fejét a víz tükre fölé hajtó madár csőrhegyén felbukkanó vízcsepp is. Faját illetően is meglehetősen bizonytalan vagyok, bár a nagy kócsag, szürke gém, kis kócsag eleve kizárva, sokkal hosszabb nyakuk miatt. Megeshet, hogy a fotó nem is kis hazánkban készült, s így előfordulhat, hogy olyan fajjal van dolgunk, melyet eddig csak hírből ismertünk. Látnom kellene a másik fényképet. Mindazonáltal az tuti, hogy egy gémfélével van dolgunk. Ha a szóban forgó példány egy törpegém vagy más néven pocgém (Ixobrychus minutus), akkor szerény véleményem szerint kicsit hosszú a nyaka, főként úgy szemlélve a dolgot, hogy látszik, a madár éppen most ejtette el zsákmányát (s már érthető is a vízcsepp a csőre hegyén), amit nyakának feltűnő megvastagodása is kitűnően példáz.

És, kedves madarász barátom, sikerült-e már megszerezned a hőn áhított könyvet?
Csaó:
canary1