Ez már az x-edik topik, ahol előkerül ez a kérdés.
Szóval, amikor a rendszerváltás nevű izé megtörtént, akkor ti mire számítottatok?
Mert én nem arra, hogy azok az emberek, akik benne voltak az élet sűrűjében, ismertek mindenkit, stb. megszégyenülten elkullognak, kapcsolataikat eltemetik és alapítanak egy kommunát a Hortobágyon.
Mit kell ezen még 13 évvel az események után is csodálkozni?
Hát hogyan működött volna ez másképpen?
Nyilván az tud orosz laktanyát venni, aki egyáltalán tudja, hogy eladó, van rá pénze, vagy banki kapcsolata (ez 90 környékén sem ütközött nagyobb nehézségbe, mint most, csak hát ott is ismerni kellett az illetékest) és még kezdeni is tud vele valamit. És hát ne feledjük el, hogy az első ciklus kormányát tisztességes, de abszolút inkompetens történészek és társaik alkották!
Egy barátom panaszkodott, hogy miért Gyurcsány vehette meg az x ingatlant, miért nem ő, vagy én.
Csakhogy ez nem így működik. Amikor ő beszállt a jelenleg igen jól jövedelmező cégébe, akkor sem a blahán keresték a csövesek közt a befektetőt. (Igaz ott nem az állam volt az eladó, dehát vessük össze Polt munkásságát, illetve a törvényességet a társadalom igazságérzetével!
Átfedés???)
A rendszerváltás nem arról szólt, hogy automatikusan ugyanakkora esélye lesz a boldogulásra a 3 általánossal és mellette egy szakosított lift-kezelői képesítéssel rendelkező Józsi bácsinak, mint pl. Orbánnak, hanem arról, hogy az alapvető tulajdonviszonyok megváltozzanak, egy életképesebb gazdaság jöhessen létre.
A 13-adik évben járunk, ami még nem is legszerencsésebb szám.
Ebből a struktúrából más nem is jöhetett volna ki, aki erre most eszmél rá először, az gondolkodjon is a propaganda-szövegek magolásán és visszamondásán kívül!