FOMA Creative Commons License 2003.10.09 0 0 2362
Még annyi kiegészítés a teherpályaudvarhoz, hogy eredetileg csak Komló állomás létezett a vasútvonal megnyitásakor, itt ment a szénfeladás is Anna-aknáról, és a felszíni tárókról. Az állomás az akkori falu szélén volt, a II. vh után kezdte körülvenni a város, így alakult ki, hogy az állomás egyszer csak a Belváros közepén találta magát. A bányák fejlődésével együtt járt, hogy az állomás már nem tudta kiszolgálni a szállítási igényeket, így az 50-es évek elején felépítették a szénfeladót és a teherpályaudvart. A teherpu. alapvetően a bányát szolgálta ki, itt fogadták a bányaműveléshez szükséges fát, vasbetont, bányaipari gépeket. A régi állomáson maradt a kőbányai rakodó, amelyre akkor még kisvasút, ma már tehergépkocsik szállítanak. Ide érkezett a darabáru nagy része (a bányáét a teherpu. fogadta), a Tüzép-telep áruja, itt rakodott a Carbon Könnyűipari Vállalat. Az egyéb üzemek szállítmánya vegyesen oszlott meg a két állomás között, de ha a Volán szállította tovább, akkor az is a belvárosba érkezett. Ez a 80-as évek elején kiegészült az erőmű kiszolgálásval, mivel a széntüzelésről átálltak a pakurára, és a szénszállító kisvasút (az utolsó években szállítószalag) megszünt. A bányák bezárásával és a bányához tartozó egyéb üzemek megszűnésével a teherpályaudvar 2000 végére munka nélkül maradt, ez év első feléig tárolásra használták, jelenleg már nincs tárolt szerelvény sem. A vágányok egy részét fel is szedték, a megmaradt részre 20-as lassújelet tűztek ki, és várják a csodát.
Előzmény: v_peti (2352)