a kommunikáció hiánya számomra azt jelenti, hogy csak úgy vagyunk, elmegyünk egymás mellett (már aki) és nem kérdezzük meg akkor sem a másikat semmiről, ha látjuk, hogy annak vmi fáj.

"küldözgetjük a szem csüggedt sugarát, s köztünk a roppant, jeges űr lakik..." vagy valami ilyesmi van a csillagtól csillagig című versben is. nekem ezt jelenti. hogy megtanultunk még az őskorban beszélni, de elfelejtettünk kommunikálni. ezt persze lehet, hogy már mondtam.

valahogy az az érzésem, hogy nagyon sokan csak elrohannak egymás mellett, gondolatok, érzések maradnak elzártan és elfeledve a kibontakozás minimális esélye nélkül, mert nem foglalkozunk velük, hogy egyáltalán léteznek.

egyébként én a mássággal (bármilyen tekintetben) úgy vagyok, hogy csak engem ne bántson senki, s onnantól kezdve engem sem érdekel, hogy ki milyen külsőleg vagy belsőleg. ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem mondok véleményt vagy adok tanácsot. ha nagyon degradáló véleményem van vkiről, azt inkább megtartom magamnak. megalkotom a véleményt, de nem mondom ki, ha az bántó lehet a másiknak (főleg, ha az a másik ismeretlen, talán mert ebben az esetben nem éri meg a fáradságot, hogy elmondjam, hogy mi a véleményem...). ez is a kommunikáció-mentesség egyik példája lehet.