A világ nem attól érdekes, hogy vannak benne hülyék, hiszen a világ nyilván önmagában nem az emberekért létezik, mi csak részesei lehetünk a komplexumnak. Nem tudok semennyire sem elméleteket gyártani, mint Te, tehát azt írom le, ami elsőre eszembe jut. Az érzelmi kérdésekkel, lelki kérdésekkel kapcsolatban általában hangulatom szerint nyilatkozom, de amit most írok, az egyáltalán nem ilyen jellegű dolog, tehát nagyjából ugyanígy gondolnám végig más alkalmakkor is. Szóval visszatérve a világra és a hülyékre, ezzel egyet kell értsek. A világ érdekes önmagában és szerintem csak nagyon kis részét vagyunk képesek megfejteni, hiszen elméleteket gyártunk, de ki mondja meg, hogy melyik elmélet helyes?
A szabadság mértékéről rengeteg vitát hallani, a szabadsággal való visszaélés (sajtó, vélemény kinyilvánítása, vallás, stb.) viszont már felrúghatja azokat a kereteket, amiket "normálisnak" határozunk meg. Vajon mi itt a normális? Nyilván egy fanatikus vallás csoportosan elkövetett öngyilkossága, esetleg a vallás v. politika nevében történő emberi jogok megcsonkítása, ill. szintén gyilkosságok megint csak nem nevezhetők normálisnak - a mi mércénk szerint. De másoknak (marokkóiakkal beszélgetve egyszer) az pl. természetes, hogy reggeltől estig nem esznek a vallás nevében... vagy nőket ölnek meg, vagy egyszerűen egymást gyilkolják. Nekik ez a normális. Ki állítja fel a mércét? S vajon egy úm. európai mérce tekinthető-e alapvetőnek? Szerintem a mércét mindenki magában állítja fel, családi, társadalmi, stb. helyzete, neveltetése, tapasztalatai alapján... persze ettől még az nem biztos, hogy abban a társadalomban, ahol él, normális, elfogadott is lesz.
A felnőttként való viselkedésre törekedni kell, természetesen, s normális esetben ez előírások nélkül is működik, aki kivételt képez, az talán törvénytelen cselekedeteket hajt végre, mindenképp kiközösítés vagy megtorlás alá eső személyként lesz elkönyvelve. De mit jelent felnőttként viselkedni. Különíts el olyan viselkedési formákat szerintem, amelyek a nyilvánosság előtt, s olyanokat, amelyek csak úgy, magunk előtt, között zajlanak. Attól mert én pl. már felnőttnek számítok, szeretem nem korlátozott formában élni az életem, de ez olyan apróságokban nyilvánul meg, mint pl. ne mondják meg nekem, hogy felvehetek-e miniszoknyát vagy sem.
A vágyak kiélése pusztulásba vezet, önpusztításba mindenképp, ezt aláírom, tapasztaltam. Sajnos pl. én eléggé szeretem a szabadságot, vagyis néha, de csak néha azt tenni, ami jól esik és másnak, egy utcán sétáló embernek pl. nem biztos, hogy az a normális, hogy én tökre kis nőiesen rohangálok..., mert azt tartja kedvem...
És tény és való. Cselekedeteinknek jó v. rossz hatása, következménye lehet. Ennyi számít. Nem az, hogy hogyan akartad, hanem, hogy mi lett belőle.