R.S.C.A Creative Commons License 2003.09.28 0 0 972
Nah, ilyenre még nem volt példa, de valamikor ezt is el kell kezdeni... most először fordult elő, h. nem vártuk meg a meccs a végét, a 60. perc környékén eljöttünk, 1-5-ös vendég vezetésnél...
Meglepő volt, h. mintegy 20 ember jött Jászapátiról, sajnos közülük csak két, 10 év alatti kisgyerek szurkolt csak dobbal (!!) felszerelkezve. Már a 13. percben vezetett a Jászapáti, egy szép kontra végén a kapus hasa alatt lőtték a kapuba a labdát. A 19. percben már 2-0 volt oda, egy beadás után az ötösről tisztán fejelhetett egy vendégjátékos. A harmadik gól a félidő végén esett, kb. 10szer szabadíthattunk volna fel, de valahogy sosem sikerült eltalálni a labdát, így végül sikerült begyömöszölniük a vendégeknek a kapunkba a labdát. Hogy egy kicsit jobb kedvünk legyen , a 45. percben szépítettünk. A második félidőben gyorsan kaptunk két gólt, hihetetlen védelmi hibák után mindkettőt. Ezután eljöttünk, s így tett még mintegy 30 másik fóti is.
Igazából a legelkeserítőbb az volt, h. a fiúk egyátalán nem hajtottak, meg se támadták az ellenfelet, mintha leszarták volna mi lesz az eredmény. A kapott gólok után semmi elkeseredettség, mosolyogva végezték el a középkezdést. Borzasztó volt látni, h. mennyire nincs védelmünk, úgy jöttek át a " védősoron " a vendégek, mint kés a vajon. Ilyen hozzáállással nem lehet játszani. Nagyon le vagyok törve, nemtudom mi lehet a csapattal.

HAJRÁ LILÁK !!!!!