Kenneth E. Hagin-től én sokat tanultam, hálás vagyok az ÚRnak, hogy olvashattam a könyveit. Mivel, hogy ő is baptista volt, nagyon sok dologban igazat kellett adnom neki, és sokat segített, hogy a látásom szélesedjen.
pl.
- A 91-es Zsoltárt az ő hatására kezdtem el másképp olvasni, és tudtam elvenni az ÚRtól a védelmet magam és családom számára.
- Az Ef.6:1-3-at én is megtanítottam a gyermekeimnek és nagyon jól működik, hála az ÚRnak! Az idősebbik lányom-nál (13 éves) ez rhémává is vált, megtapasztalta az Ige igazságát.
Amit nekem tanított: Igei imádságok, Igei énekek, gyógyulás, szeretet, erő, buzdítás, bátorítás, az Ige mélységei.
Sok olyan dolgot mondott ki amit már én is megkaptam az ÚRtól de úgy elmondani, leírni nem tudtam volna, mint ahogyan ő.
Vannak persze dolgok amiket még nem tudok elfogadni tőle (kapott is intést másoktól és akkor korrigált), de ezek ellenére szerintem az ÚRnak egy nagyon jó szolgája volt, aki sokaknak segített tanításaival, szerintem többnek, mint akiknek ártott. És szerintem sokan nem is értették meg őt, én sem mindig értettem őt, de a Szent Szellem sok dologban tett bizonyságot mellette.
Végezetül:
Én is nagyon szerettem, az egyik még élt legjobb tanítónak tartottam, könyveiből érezhető volt a tűz, a nem emberi erő és bölcsesség, az egyszerűség és az Ige mély ismerete. Hiszem, hogy majd találkozok vele a menyben. Én mindíg szeretettel fogok gondolni rá, ha kezembe veszem a könyveit. Az aktív élet, élete vége, a magas kor is szvsz igazolás mellette az ÚRtól.