recon
A mesterlövészet tudományába nem ástam bele magamat annyira, mint Te, de érdekel a téma (csürmőkkoromtól kezdve), így összeolvastam róla ezt-azt. Lehetnek ezek között hülyeségek is, de azért egy bizonyos információtömeg fölött már kiszűrhetőek ezek. Valóban szinte mindenhol hangtompító nélküli mesterlövészfegyvereket emlegetnek, de a hangtompító elleni főbb ellenérvként nem az elégtelen tompítást, hanem a túl nagy tömeget és a lerontott szórást említik (nem csak szubszónikus lőszereknél). CT feladatoknál a csekély lőtáv (max 100-150m)miatt valóban fontosabb a csendesség és kevésbé a becsapódási energia (ami néha még így is károsan túl nagy), viszont katonai alkalmazásban a lőtáv nagyobb, a mesterlövész pedig messze nincs olyan biztonságos pozícióban, mint egy biztosított rendőri akció során. Legtöbbször szorosan együtt mozog a csapatával, és annak támogatása a fő feladata. Harci környezetben talán nem olyan feltűnő egy mesterlövész ténykedése, de a torkolattűz és a jellegzetes dörej még mindig árulkodó. És nem elégedhet meg egyetlen lövéssel, mert mire elfoglalja a következő rejtett állását, már régen lerohanták az egységét.
"Gyakorlati" tapasztalatomat kizárólag harci szimulációkban (PC) szereztem. Csak olyan fajtákat használtam, ahol a maximális élethűségre törekedtek (R6 sorozat korai darabjai, Op.FlashPoint, SWAT3). Ezekben amikor szembekerülnek egymással a csapatok (AI vs. AI, AI vs. Human, Human vs. Human) statisztikailag azoknak volt a legjobb esélye a túlélésre (vagy legalábbis azok húzták a legtovább), akik jól rejtőztek ÉS hangtompítós fegyvert használtak.
Tudom hogy egy PC-s játék nem bírálja felül a valóságot, de azért elgondolkodtató az a tény, hogy azokban az egységekben (SAS, SEAL, Delta,stb), ahol a pénz nem kérdés, ott üzemszerűen használnak hangtompítókat mindenféle fegyveren. Az afganisztáni és iraki képsorokon is gyakran lehetett látni olyan célmegjelölő, felderítő egységeket, amelyeknél minden M4-esen ott volt egy QD suppressor. Tehát nem olyan hülyeség. Csak sokba van. Egy jobb hangtompító több száz dollár.
Azt pedig, hogy egy jó minőségű hangtompítónak _semmilyen_ értékelhető hatása nincs (egy mégoly erős lőszernél is), azt - már megbocsáss - hiszem, ha látom. :)