Kedves anyabanya!

Nem tudom, hallottál-e a „janzenizmus” nevű irányzatról, de amit írsz, az iskolapélda. Nem szégyen: nagy emberek is tartoztak hozzá, pl. Pascal. Ennek ellenére mára eléggé általánosan zsákutcának tekinti a katolikus közgondolkodás. A pápák már évszázadok óta :-)

Arról van szó, hogy a janzenisták szerint szentségekhez járulni csak egészen különlegesen összeszedett, bűntől bűnbánatban maximálisan megtisztított lélekkel lehet, azaz gyakorlatilag soha. Mikor mondhat olyat az ember, hogy „most már méltó vagyok arra, hogy Isten megajándékozzon”?

Jézus arról beszél, hogy legyünk olyanok, mint a gyermek. Melyik gyermek méltó bármiféle viszonossági értelemben mindarra, amit a szülők rááldoznak? Azért valahogy mégis működik a dolog. Azok az ajándékok, amiket a gyermekeidnek ajándékozol, egy folyamat kezdetén vannak, és ebből a folyamatból bontakozik ki a felnőtt, értékes ember.

Isten szentségei sem lezárását jelentik valaminek, hanem a kezdetét. „Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus meghalt értünk”. Valahogy így fogalmaz Szent Pál, nem néztem utána. A szentségei az egyén életében teszik láthatóvá ezt a valóságot. Ajándékok. Mivel tudnál fizetni?

Mindenesetre ez az egész a nyolcéves gyermekedet nem érinti. Neki kell ígéretet tennie arra, hogy növekedni törekszik a hitben, Téged a szertartás folyamán senki nem fog kérdezni. Előtte megkérdeznek, hogy megtiltod-e, ezt ugyanis ebben a korban még tiszteletben tartanánk. Nagykorúak esetében már ez sem számít. Hát, egyházilag ezt jelenti a felnövekedés :-)