Voltam, most van egy kis időm megírni a tapasztaltakat. Aránylag korán, kb. húsz perccel a kezdés előtt értünk a sok nagy csatát megért, de jelenleg nagyon lepusztult állapotban levő Felső-Tiszaparti stadionhoz. Kiábrándító volt az akkor kb. 100 lézengő ember látványa. A kezdésre azért összejött vagy 8-900 ember, köztük legalább 200 Spartan Army Ultra akik, igazából csak a gólok után hallattak valami szurkolásfélét. Az osztályhoz képest azért sokan voltak, van egy szép új SA-s lepedőjük is. Legalábbis nekem új volt amikor utoljára láttam őket, még nem volt meg:-). Az első húsz percben egyértelműen mi irányítottuk a játékot, noha az azért erős túlzásnak tetszett, amit a szegedi kollégák megállapítottak mi szerint "ennek a Kaposvárnak legalább van fazonja, tudják mit akarnak játszani stb". Először azt hittem viccelnek, de saját csapatuk ekkor tényleg két passzot nem tudott egymás után véghez vinni, meghát ugye ők eddig harmadosztályhoz voltak szokva, legalábbis az utóbbi években. A Rákóczi önmagához képest is gyenge volt, sikerült ezt a tényleg szerény képességű Szegedet úgy belelkesíteni, hogy szépen bedaráltak minket. Ehhez kellett persze Nagypál butasága is, talán a második sárga szubjektíve kicsit szigorú volt. Az egyenlítés után felcsillant némi remény, de aztán Farkas Norbit mintaszerűen hagyta ott az embere és onnan teljesen megzuhant a társaság. Tulajdonképpen senki sem emelhető ki, talán az Oláh Lóri próbálkozott elfogadható módon, de igazából semmi különös nála se. A gólt szerintem ő lőtte, legalábbis én úgy láttam ő ért oda Barna kiütött tizenegyesére. Még talán Tóth Balázs, aki igyekezett, legalábbis az első félidőben. Balassa tényleg nem nagyon bír futni, Dávid sem mutatott tulajdonképpen semmit. Máténak pedig egyértelműen nem fekszik a söprögető poszt. Ez a csapat akkor fog eredményeket elérni, ha minden meccsen megdöglik mindenki a sikerért és vért izzadva küzdenek. A Dabas ellen valami ilyet kellene produkálni, mert a fő anyázók már biztos fenik a fogukat.
Hajrá Rákóczi! Ha szar a csapat akkor is...