T. hegyivadász,

1)végigfutottam a megjelölted topikot, de jelentős megnyilatkozást nem találtam tőled, ami a "magyar érdeket" definiálná, hacsak nem arra gondolsz, amelyben azt feszegeted, hogy egy adott ország és gazdaság méreteinek növekedése előnyt jelent, míg ezek csökkenése hátrányt. Ez nekem túl általános, különösen a kárpát-medencei magyarság helyzetére vonatkoztatva. Kérlek, foglad össze röviden a hivatkozott téziseidet.

2) Nem a Szentkorona-eszmére gondolok, különösen pedig nem annak az anakronizmusa okán súlyos érzelmi visszaélésekre alkalmat adó változatára.

Sokkal gyakorlatiasabbnak gondolom magamat ennél. Én egy mind folyamatos történelmében, mind gazdaságföldrajzában, mind nemzetiségi sokszínűségében működőképes országra gondolok, amely csak mutatis mutandis, azaz csak bizonyos vonatkozásaiban és korunkhoz alkalmazkodva támasztható új életre - úgy viszont lehetséges és érdemes is, mert életképes és minden egyéb alternatívánálélhetőbb volt és talán lehetne.

Ennek a törekvésnek (vágyálomnak) az irányában hat a transszilvanizmus, Jugoszlávia és a Szovjetúnió szétesése (Horvárország önállósága) és hosszabb távon Szlovákia önállósulása is.

Ennek a vágyálomnak az irányában hathatna egy okosan és nem magamutogatóan expanzív, ugyanakkor erős feltőkésítettségű és példamutató, demokratikus politikai és liberális gazdasági tevékenység a Kárpát-medence területén, lehetőleg itthon elkezdve.(Vagy ez már maga a vágyálom?)

Ez ellen hat a határontúli magyarokat központba állító etnicista és kódoltan irredenta diskurzus.

Meg vagyok győződve arról, hogy a kárpát-medencei magyarság csak akkor őrizhető (és talán erősíthető) meg, ha - a történelmi-nyelvi-kulturális közösségből eredő természetes preferenciáink fenntartása mellett - az egész egykori ország valamennyi polgárának voltaképpen közös érdekeit és voltaképpen közös történelmét egyformán értékes közös hagyományunknak tekintjük. Az, hogy az e vitában részt vevők közül sokan nem értik az "együttélésből fakadó összetartozás és érdekközösség" fogalmát, az azt jelenti, hogy ez a gondolat vesztésre látszik állni.

Csak nagyobb léptékben lehet revansot venni, ha akartok/akarunk. A trianoni tragédiának nem kis részben a nemzeti szűkkeblűség volt az oka.

Az utódállamok - mint írod - beteges történelem-átírási vágya nem más, mint egy olyan illúzió fáradságos és nemzettudat-romboló fenntartása, amelyről a számukra elfogadható, sőt őket előrevivő igazság kedvéért a dolgok természete szerint (ha igaz, amit erről gondolok) le is mondanának, ha beengednénk őket saját - és így közös - történelmünk sáncai mögé. Ha büszkék lehetnének az ő Magyarországukra, az ő Matei Corvinul din Hunedoara-jukra, az ő Zrinskijükre, az ő Petrovicukra. Dacreakció ez és visszafordítható.

A nyelvtanulásra vonatkozó megjegyzésem pedig azt akarta jelenteni, hogy kárhozatosnak tartom a Magyarországon még megmaradt kisebbségek közömbös asszimilációját: hogy nem lehet olyan német nemzetiségi műsort hallani, amelyben a megszólalók - pár öreg svábot kivéve - jobban beszélnék "anyanyelvüket", mint egy középfokú nyelvvizsgás: hogy a magukat minden tekintetben már magyarnak érző Páncsicsok, Branikovicsok és Grosicsok nem érzik felemelő kötelességüknek a többnyelvű és több-kultúrájú Magyarország hagyományainak fenntartását a határokon belül is - vonzerőt jelentve kinti testvéreiknek.

Tisztelettel:

Montefiore