Folytatom:

        Igen, hangozzék bármennyire is drasztikusan, nekem 1989-ben az volt a véleményem, hogy ezeket az embereket valamiféleképpen meg kellett volna jelölni – talán régi főnökömnek igaza is volt, mivel ha valamennyire is szabad kezed kaptam volna, akkor valóban nyugodt lelkiismerettel akasztgattam volna a kommunistákat. Persze most már tudom, hogy ez sehová sem vezetett volna, lényegében feleslegesen csak megismétlődött volna 1789, amikor a párizsiak az arisztokratákat likvidálták tömegesen.
        A probléma sokkal mélyebben van. Az emberi természetben. A probléma ott van, hogy az ember mindig a saját rövidtávú érdekei alá akarja és tudja rendelni azokat a hosszú távra tervezett szabályokat, melyek lényegében a javát volnának hivatva szolgálni. Ezt azért tudja kivitelezni, mivel ezek a hosszú távra tervezett szabályok „kőtáblákra” azaz papírra, és nem pedig a szívek „hústábláira”, azaz az elmékbe vannak írva. Más szavakkal: tegyük fel, hogy van egy igazságos eszme, egy elképzelés. Ehhez (tegyük fel, hogy a legjobb szándékkal) a törvényalkotó kidogoz egy törvényt, majd egy tisztviselő a végrehajtási utasítást. Még ha a legtökéletesebb munkát is tételeznénk fel, akkor is előfordulhatnak az életben olyan szituációk, amikor a törvényben foglalt fogalmakat és kifejezéseket úgy is lehet értelmezni, hogy ez törvény, az adott szituációban, ne az eszme érdekében, hanem azzal ellentétesen működjön.
        Megint más szavakkal, az eszme, az igazságosság nem pusztán intellektuális dolgok, hanem mindenképpen magasabb rendűek. A törvény viszont ennek a magasabb rendű dolognak az alacsonyabb rendű megfogalmazása. Olyasmi, mint a térkép. A sík térképen nem lehet teljesen méretarányosan ábrázolni az egyes országokat – pl. sok térképen Grönland aránytalanul nagyobbnak tűnik. Ezért törvényszerűen keletkeznek olyan pontok, amikbe belekapaszkodva vissza lehet élni a törvényekkel, a fogalmakat úgy lehet értelmezni, hogy a gyakorlatban az eszmével ellentétesen működjön. Ez szerintem matematikai erősségű szabály. Itt nem arról van szó, hogy rosszul van megírva a törvény, hanem arról, hogy lehetetlen jól megírni. Sokan olyan kifejezéseket használnak erre a problémára, hogy az adott törvény betűje szembekerülhet a törvény szellemével. Világos az is, hogy ezt a szembekerülést csak olyan ember érzékelheti, akiben szintén jelen van valamiféle magasabb rendű érzékelő képesség. Viszont aki ezzel a transzcendens igazságossággal még köszönő viszonyban sincs, az tulajdonképpen (ha van egy kis esze) nem is nagyon tehet mást, mint az adott szabályt úgy értelmezi, hogy abból neki a legtöbb haszna legyen.