Szvsz nagyon igazad van. Attól, hogy minden sarkon pózba vágják magukat, még lehetnek rendes emberek, és ugye mindenkit más érdekel, és ezt gyakran dokumentálni is szeretnék. A férjem pl. minden számára érdekes dolgot lefényképez, mások viszont feltehetően falra másznának a húszféle szögből fotózott kutyákról, siklókról, tengeri herkentyűktől. (Én mondjuk attól kapok hülyét, hogy engem is megpróbál lencsevégre kapni, mert jobban szeretem nem rongálni a képek esztétikumát.)

Bunkó sztori (sajnos a családból): Öreganyám reggelente a szállodában felpakolt a svédasztalról. Vitt mindent, amit talált, semmi könyörgés nem segített. Aztán a főtt tojást úgy kellett napok múlva kihajítani a táskájából, meg nem ette... A nagynéném ugyanezt adta elő Ausztriában egy tanfolyamon, de nem volt egyedül, mert pár nap múlva szóltak reggeli előtt, hogy a csoport visszafoghatná magát. (Csak tudnám, mit csináltak a lekvárokkal, meg pláne a vajakkal.)Tömény égés.