Sziasztok,

Kedvenc rész a könyvből.
Ti is írjátok meg kedvenc soraitokat.
Attila

Hermann Hesse – Narziss és Goldmund
141. oldal

Egy reggel Goldmund nem sokkal virradat után ébredt, és kis időre, elgondolkodva fekve maradt, álomképek kusza foszlányai vették maga körül. Anyjáról és Narzissról álmodott, még élesen látta mindkettő alakját. Mikor álma hálójából kibontakozott, különös fényre lett figyelmes, furcsa, sajátos világosságra, amely beszűrődött a kis ablakszemen. Fölugrott, az ablakhoz futott, és látta, az ablakpárkányon, a lóistálló tetején, az udvar kapuján és azon túl is, az egész vidéken kékesfehéren csillog a tél első hótakarója. Megdöbbentette ez az ellentét a csendes, alázatos téli világ és nyugtalan szíve között: milyen nyugodtan, megható jámborsággal alázkodik meg szántóföld és erdő, domb és rét napnak, szélnek, esőnek, szárazságnak, hónak, milyen szépen, szelíden-szenvedőn hordozza téli terhét juhar és kőris! Hát nem lehetnénk olyanok, mint azok, nem tanulhatunk tőlük semmit? Eltűnődve ment ki az udvarra, belegázolt a hóba, belemarkolt, érezni akarta, lement a kertig, és a vastagon behavazott sövény felett átpillantott a hó terhe alatt görnyedő rózsafákra.